A rovat kizárólagos támogatója

Európa-szerte, így Magyarországon is egyre kevesebb a ligeti szőlő. E védett növényfaj megóvása komoly kihívást jelent a természetvédelmi szakemberek számára. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság területén a Maros-árterében található néhány száz tő belőle.

A ligeti szőlő története meglehetősen távoli múltba nyúlik vissza: a jégkorszak után terjedt el Európa nagy részén. Ez a növény tekinthető a csemege és a bortermő szőlőfajták ősének.  Az 1800-as években a filoxéra pusztítása nyomán csupán a hullámterekben maradt fenn. A filoxéra ugyanis a talajban élő rovarkártevő, amely az elöntéseket nem bírja, így menekülhetett meg az itteni állomány. A filoxéra pusztítása után Észak-Amerikából hoztak be Európába a betegségeknek ellenálló szőlőfajtákat. Ezek a szőlők azonban nagyon sok helyen elvadulva, szabadon növekedtek, s így fokozatosan átvették a ligeti szőlők élőhelyét, kiszorították azt. Az amerikai vadszőlő egyébként az erdőgazdálkodásban is komoly károkat okoz. A fákra felkúszva gyakran összetöri a faállományt.

A ligeti szőlő nagyon magasra, akár 20-30 méterre is felkúszik, fátyolszintet alkot az ártéri erdőkben. Kapaszkodását kacsok és tapadókorongok segítik. Levele háromkaréjú, szív alakú és fűrészes szélű. Kürtvirágjai sárgás vagy fehér színűek. Termése apró, gömbölyded, kék vagy fekete bogyókból áll, melyeknek igen magas a savtartalmuk.

A ligeti szőlő és az amerikai vadszőlő az egymáshoz közeli élőhelyeken gyakran kereszteződik is egymással, így ma már nagyon nehéz tiszta ligeti szőlőt találni. A két fajt legjobban az őszi lombszín alapján lehet megkülönböztetni: a ligeti szőlő őszi lombszíne vörös, az amerikai vadszőlőé pedig sárga.

A természetvédelmi szakemberek komoly erőfeszítéseket tesznek a védett növényfaj még meglévő példányainak felkutatására és megóvására. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság területén a Maros-árterében három helyszínen sikerült eddig ligeti szőlőt találni. Összességében csupán néhány száz tőről van szó. A ligeti szőlő természetvédelmi értéke 10 ezer forint.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás