Hirdetés

A londoni Queen Mary Egyetem és a Nokia kutatói közösen hoztak létre egy hangtöltésű telefon prototípust. A beépített nanogenerátorok képesek a környezeti hangok által gerjesztett rezgéseket elektromos árammá alakítani. Ha elterjed, elfelejthetjük az akkukat.

A technológia dél-koreai kutatók négy évvel ezelőtti eredményeire épít. A kísérletek alapja az úgynevezett piezoelektromos hatás volt, amely miatt bizonyos anyagok mechanikus nyomás hatására elektromosságot termelnek. Akkor a tudósok arra jöttek rá, hogy az általuk készített, cink-oxidot tartalmazó nanovezetékek olyan érzékenyek erre a hatásra, hogy akár a hanghullámok is képesek akkora fizikai behatásra, amelynek köszönhetően áramot kezdenek termelni.

A kutatók folyékony cink-oxiddal vontak be egy műanyag felületet, amelyet aztán egy különböző kémiai anyagokból készült vegyületbe tettek és 90 Celsius-fokra hevítettek, amitől a cseppfolyós bevonatból cink-oxid nanorudak jöttek létre a műanyag felületen. Az így keletkező elektromosság felfogására a cink-oxidos műanyaglapot, két alimíniumhártyás kontaktréteg közé fogták. Ezután a prototípusként használt okostelefonba építették a szerkezetet, amelyet olyan hétköznapi hangoknak tettek ki, mint a forgalom zaja, emberi hangok vagy zene.

Azt tapasztalták, hogy ötvoltos áramot sikerült így előállítani, amely egyrészt jelentős növekedés a korábbi kísérletek ötven millivoltos feszültségéhez képest, másrészt már elegendő ahhoz, hogy feltöltsenek vele egy telefont. Az új technológia eleinte a hagyományos telefonok készenléti idejének meghosszabbítását teheti lehetővé, de később akár teljesen ki is válthatja majd az akkumulátorokat- írta az index.

Jelenleg több milliárd mobiltelefont használunk, ezeket pár évente cseréjük. Íszonyatos mennyiségű használt akkumulátor keletkezik évente, aminek csak egy részét gyűjtjük szelektíven, és hasznosítjuk újra. (a legygyakoribb akkukhoz használt lítium bányászata erősen környezetszennyező, és a készletek is fogynak.)  Azt még megbecsülni is nehéz, hogy hány tucat milliárd mobil kütyüt hajt akkumulátor, nem is beszélve a mindegyikhez adott hálózati töltőről, melyek egységesített szabványosítása terén még az EU is csak tötyög. Mire a mikro USB kötelező sztenderré válna, már elavult lesz, hiszen kész az új USB-C csatoló, amit mindegy, hogy dug be.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás