Hirdetés

Az afrikai és európai keselyűfajok akár még a mi életünkben a kihalás szélére kerülhetnek – figyelmeztetnek a természetvédők a mai Nemzetközi keselyűnap alkalmából. Állítsuk meg a keselyű mérgezést most!

A világ legnagyobb természetvédelmi összefogása, a BirdLife International bejelentette, hogy a keselyűk hamarosan a Föld legveszélyeztetettebb madárcsoportjai közé fognak tartozni. A Birdlife International „Állítsuk meg a keselyű mérgezést most” elnevezéssel egy globális kampányt indított, melyben a közvélemény támogatását is kérik a keselyűk kipusztulásának megakadályozásához. A BirdLife Internationalnak 120 BirdLife partner szervezete van világszerte – országonként vagy régiónként egy- valamint 13 millió tagja és támogatója.

India

 

Ázsia több országában már halomban állnak az elhullott állatok tetemei az ott élő keselyű-állományok drasztikus csökkenése következtében, amelyet most akár Afrika és Európa is követhet, hacsak nem teszünk valamit sürgősen – figyelmeztettek a BirdLife International szakemberei.

A keselyűk alapvető fontosságúak az egészségünk szempontjából: „A keselyűk alapvető szerepe, melyet más madarak nem végeznek el, hogy megtisztítják a vidéket”, mondta Iván Ramirez, a BirdLife International Ázsiai és Európai régió Természetvédelmi Igazgatója.

 

A keselyűknek új és komoly fenyegetésekkel kell szembenézniük Európa- és Afrika szerte.

Egy, a keselyűkre halálos mérget jelentő, állatorvosi készítményt fedeztek fel nemrég kereskedelmi forgalomban legalább két európai országban. A háziállatok gyulladáscsökkentőjeként használt szer ugyanaz a diclofenac, mint ami az indiai, nepáli és pakisztáni keselyű állományok 99%-os csökkenéséért felelős. Ugyanakkor az afrikai keselyűknek olyan erősödő veszélyekkel is szembe kell nézniük, mint a mérgezés (szándékos és véletlen), az egyes testrészek hagyományos gyógyszerként történő hasznosítása miatti pusztítás, élőhely vesztés, elektromos vezetékekkel történő ütközés, stb.

„Négyből három óvilági keselyűfaj globálisan kihalással veszélyeztetett vagy mérsékelten fenyegetett az IUCN Vörös Listája alapján”, mondta Kariuki Ndanganga, a BirdLife afrikai fajokkal foglalkozó program menedzsere. „Afrika és Európa keselyűi még a mi életünkben a kihalás szélére kerülhetnek, ha nem azonosítjuk és semlegesítjük a fenyegető veszélyeket gyorsan és hatékonyan.”
Az ázsiai keselyűk állománycsökkenése sokkolóan gyors volt- gyorsabb, mint bármely más vadon élő madárfajé, beleértve a dodót is. Egyetlen évtized alatt – ami ökológiai mércével mérve egyik napról a másikra történt – például a bengáli keselyű állománya csak Indiában 99,9%-al csökkent. Ahol ezer madár repdesett egykor, ott átlagban egyetlen madár élte túl a pusztítást.” tette hozzá Ramirez. A tragédia tapasztalatai és az elérhető olcsó, biztonságos alternatív állatorvosi készítmény ellenére a BirdLife megerősítette, hogy sajnos az állatorvosi diclofenac igenis kereskedelmi forgalomban van Spanyolországban és Olaszországban. A két ország az európai keselyűk legerősebb állományainak ad otthont.

A diclofenac fenyegető veszélye mellett, további komplex veszélyek egész sorát kell még megoldani Afrikában, amihez jelentős befektetésre van szükség. Ennek felismeréseként a BirdLife International – a világ természetvédelmi szervezeteinek legnagyobb társulása – az „Állítsuk meg a keselyű mérgezést most” kampány támogatására kéri a környezetük iránt felelősen gondolkodó embereket világszerte.

"A BirdLife International tudja, hogy mi a teendő és a támogatók segítségével keselyűk millióinak életét menthetjük meg mind Európában, mind Afrikában. A világszerte több mint 100 független szervezetet tömörítő BirdLife-nak megvan az ereje és képessége, hogy a keselyűket megmentse. Tudjuk, mit kell tennünk Európában – be kell tiltani a diclofenacot” mondta James Lawrence a BirdLife kihalás megelőzési program menedzsere. Azt szintén tudjuk, mit kell tenni Afrikában – sürgősen meg kell tudni mindent a fenyegető veszélyekről, a kihalás kockázatáról, hogy a prioritásokat figyelembe véve minél előbb cselekedhessünk.”

De mi is az a diclofenac?

• BirdLife International és a Vulture Conservation Foundation (Keselyű védelmi Alap) javasolja a diclofenac állatorvosi használatának teljes körű betiltását az EU-ban. Ezzel párhuzamosan a partner szervezetek, a helyi hatóságok és a diclofenac terjesztő cégek – a diclofenac veszélyeiről történő tájékoztatáson dolgozik.

• A Diclofenac egy nem szteroid gyulladáscsökkentő szer, mely jelen van számos gyakran használt gyógyszerben, ami enyhébb fájdalmak megszüntetésére alkalmas. Rendkívül káros már kis dózisban is a keselyűkre nézve. A szarvasmarhák diclofenac kezelésével Dél-Ázsia keselyű állományainak 99%-át kipusztították a ’90-es években. A diclofenacal kezelt marhából evő keselyű kevesebb, mint két nap alatt elpusztul.

Mi a természetvédelmi státusza a dilofenac által érintett fajoknak?

21 keselyű faj van a világon, melyből öt az amerikai kontinensen található. A többi 16 faj Afrikában, Európában és Ázsiában él. Ezeknek az úgynevezett óvilági keselyűknek a 75%-a globálisan veszélyeztetett vagy mérsékelten fenyegetett, míg számos veszélyeztetett faj valószínűleg magasabb veszélyeztetettségi kategóriába lép át a következő természetvédelmi állapot felmérésen.

• Európában négy keselyűfaj költ: A "világszerte veszélyeztetett" dögkeselyű, a "mérsékelten fenyegetett" barátkeselyű, valamint az egyelőre nem világszerte veszélyeztetett kategóriába sorolt fakó keselyű és szakállas saskeselyű. A négyből háromnak az állománya stabilan növekszik (kivéve a dögkeselyűét) részben az intenzív természetvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően, melyeket az európai unió finanszírozott. 1996 óta, az EU és a nemzeti kormányok jelentős mennyiségű pénzt fektettek a keselyűk védelmébe és legalább 67 nagy szabású LIFE projekt foglalkozott ezen fajok védelmével. 2008 és 2012 közt kilenc keselyű-védelmi program összesen 10,7 millió eurós támogatásban részesült. Minden eddigi védelmi munka haszontalan, ha a diclofenac széles körben elterjedtté válik.

• Magyarországon és a Kárpát-medencében, mint költő madár már a 20. század elején eltűnt mind a négy európai keselyűfaj, azonban az elmúlt évtizedekben megnőtt e ritka madarak megfigyelési gyakorisága a mi térségünkben is.

• Nem csak a keselyűk, hanem a sasfajok is érintettek: Ázsiai kutatások kimutatták, hogy a diclofenac a pusztai sasokra nézve is erősen mérgező, így elképzelhető, hogy ennek a fajnak az aggasztó visszaszorulásában is szerepet játszott. A kutatások alapján igen valószínű, hogy a pusztai sassal közel rokon más világszerte veszélyeztetett sasfajok, így a spanyolországi ibériai sas, vagy a hazánkban is élő parlagi sas állományai is komoly veszélynek vannak kitéve azokon a területeken, ahol állatorvosi célra alkalmazzák ezt a szert.

• Afrika 11 fajából hét globálisan veszélyeztetett (ebből öt faj csak Afrikában található meg). Aggódásra ad okot, hogy ezek közül öt faj az elmúlt hét évben került fel a veszélyeztetett fajok Vörös Listájára. Például a csuklyás keselyű – amely egykor egész Afrikában elterjedt faj volt – 2011-ben kapott Veszélyeztetett státuszt.

Vannak biztonságos alternatívái a diclofenacnak?

• Igen – Egy biztonságos, alternatív szer a meloxicam, melyet már teszteltek is keselyűkön és sok egyéb madáron. A meloxicam szabadalma több mint 10 éves, ami annyit tesz, hogy. bármely gyógyszergyártó cég képes gyártani viszonylag alacsony áron.

Hogy tudnak az emberek segíteni?
• A BirdLife ‘Állítsuk meg a keselyű mérgezést most!’ felhívásának támogatásához látogassa meg a következő honlapot: www.justgiving.com/stop-vulture-poisoning-now

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás