A rovat kizárólagos támogatója

Most kaptuk a hírt, hogy 48(!) méteres gyomirtóvegyszer permetező géppel szórják a gyom nélküli kishantosi táblákat. Két napja a kishantosi biogazdaság korábbi földjeinek egyik új bérlője meg sem várta az elsőfokú birtokvédelmi eljárást, munkagépei elkezdték a műtrágya szórását a területen. Több mint 20 év munkája ment így tönkre: a műtrágyázott terület egy csapásra elvesztette a biominősítést. Vissza a középkorba…

Két napja az egyik „új bérlő", Lakatos Huba úgy döntött, nem várja meg az aznapi elsőfokú birtokvédelmi eljárás eredményét, és elkezdte a műtrágyázást a földeken, ezzel megölte az életet a talajban. Így ez a kishantosi terület 20 év után elvesztette biominősítését – derült ki a Greenpeace közleményéből. Ezzel egy időben épp egy nagy nemzetközi konferencia zajlott Kishantoson a fenntarthatóságról és a demokráciáról – amelyet maga Tom Norring dán nagykövet nyitott meg. A zöld szervezet szerint ha a kishantosi biogazdaságot végül bírósági úton mégis megerősítik majd birtokában, akkor is legalább három évre lesz szüksége ahhoz, hogy újra megszerezhesse a biominősítést ez a terület. Majd következhet az elmúlt 20 év szorgos munkájának újraépítése.

Lehullott a lepel a kormány hazugságairól Kishantos ügyében

A greenfot vasárnap délben tájékoztatta Ács Sándorné, hogy Kishantoson most már vegyszereznek is. A Simon-Hornok Réka nevű nyertes, akinek a férje egy 2900 hektáros gazdaság tulajdonosa, őstermelőként nyerte el a kishantosi ökológiai mintagazdaság 87 hektáros darabját. Ez az a föld, amelyben a SAVE KISHANTOS felhívás volt olvasható.
A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ügyvezetője levelét így folytatta:

" A mai napon – ezen a szép őszi vasárnap reggelen, amikor a keresztények a templomba igyekeztek – elindultak Simon-Hornok Réka 3000 hektáros (!) „őstermelő” 48 méter széles permetezőgépei, hogy tönkretegyék a kishantosi ökológiai mintagazdaságot – 22 év munkáját. Hamar végeztek, és már mentek is Márok Csaba – a Mezőfalva polgármestere és polgármester jelöltje által „elnyert” földre – mert hát ugye egy cég… Ezzel a bálás ruha kereskedő Lakatos Huba és a „szemkinyomós” Barabás János által műtrágyázott földek után ezek a földek is elvesztették EURO BIO és BIOSUISSE minősítésüket. Felbecsülhetetlen tudományos, szakmai és gazdasági érték veszett el. A középkort idézi ez a szándékos pusztítás.
Ezzel végérvényesen lehullott a lepel a kormány valódi szándékáról, hiszen sokáig azzal hitegették a közvéleményt, hogy az „új gazdák” folytatni fogják az ökológiai gazdálkodást…
A történtek napnál világosabban bizonyítják, hogy Magyarország ma olyan emberek kezében van, akiknek semmi sem szent, és semmi sem elég.

Kishantos, 2014. szeptember 21.

Ács Sándorné"


 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás