A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Ausztrál tudósok szerint az elmúlt évszázad során nagyobb mértékben emelkedett a globális tengerszint, mint az elmúlt hatezer év bármely hasonló hosszúságú időszakában. A békét is veszélyezteti az éghajlatváltozás

A canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) kutatói szerint a 20. század eleje óta megfigyelt 20 centiméternyi tengerszint-emelkedés nagyrészt a globális felmelegedés és az olvadó jégsapkák számlájára írható. Az eredmények szerint a globális iparosítás kezdete óta eltelt 150 évben bekövetkezett gyors növekedést megelőző több ezer évben a tengerszint változásának mértéke egyenletes volt.

A kutatók a globális jégtömegek változására alapozva vizsgálták az óceánok vízszintjének ingadozását az elmúlt 35 ezer évre visszamenőleg. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) nemrég közölt tanulmány alapját a Nagy-Britannia, Észak-Amerika, Grönland és a Seychelle-szigetek partjainál az elmúlt két évtized során gyűjtött nagyjából ezer ősi üledékminta adta. A szakemberek a mintákban talált fagyökerek, illetve puhatestűek alapján tudnak következtetni a korábbi tengerszintmagasságokra.

A szakemberek szerint ez az eddigi legátfogóbb tanulmány, amely az érintett periódust vizsgálja. Az egyetem professzoraként dolgozó Kurt Lambeck szerint a tengerszint-ingadozás mértéke évezredeken keresztül nem haladta meg a 20 centimétert. „A tengerszint-emelkedés modern kori beindulását megelőző elmúlt hatezer évben a tengerszint ingadozása viszonylag stabil volt” – mondta a szakember. Mint hozzátette: száz évnyi, vagy annál hosszabb időintervallumokat nézve egyszerűen nem látnak bizonyítékot plusz vagy mínusz 25-30 centimétert meghaladó tengerszint ingadozásra. Az elmúlt 150 évben azonban ilyen mértékű növekedést figyeltek meg: minden évben néhány milliméteres emelkedést. Lambeck csapata a sarkvidéki jég olvadásáért és az óceánok vizének hőtágulásáért felelős globális felmelegedést nevezte meg a tengerszint-emelkedés egyik elsődleges okaként. A szakember szerint a jelenlegi emelkedés kétségkívül példa nélkülinek számít az interglaciális – két jégkorszak közé eső melegebb – időszakokban.
„Minden tanulmány azt mutatja, hogy a folyamatot nem lehet egyszerűen csak kikapcsolni. A tengerszint tovább fog emelkedni a következő évszázadokban, még akkor is, ha a szénkibocsátás mértékét a jelenlegi szinten tartjuk. Azt illetően azonban már kevésbé vagyunk biztosak, hogy mekkora lesz az emelkedés mértéke. Az egyértelmű, hogy egyetlen éjszaka alatt nem tudjuk visszafordítani a folyamatot” – fogalmazott a szakember.
 

A békét is veszélyezteti az éghajlatváltozás

Az éghajlatváltozás hatásai világszerte növelni fogják a politikai instabilitást, ezáltal jelentős kihívások elé fogják állítani az Egyesült Államok hadseregét – közölte tegnap Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter.  Hagel egy perui nemzetközi katonai konferencián felszólalva arról beszélt, hogy az éghajlatváltozás egyfelől növeli a természeti katasztrófák számát és erejét, így a hadseregnek jelentősebb erőket kell majd mozgósítania a mentési munkálatokban való részvételre, másfelől az egyre szélsőségesebb időjárás a hadsereg infrastruktúrájára is egyre súlyosabb veszélyt jelent.Tágabb értelembe véve a hőmérséklet és a tengerszint növekedése, illetve a természeti katasztrófák és extrém időjárási jelenségek sokasodása a világ számos pontján élelmiszer-, víz- és energiahiányt eredményezhet, ami vitákhoz, politikai instabilitáshoz és ezáltal válságokhoz vezethet – mondta a védelmi miniszter. „A klímaváltozás veszélyfokozó jelenség, mivel képes súlyosbítani számos olyan kihívást, amelyekkel már ma is szembe kell néznünk – a fertőző betegségektől a fegyveres felkelésekig –, és új fenyegetéseket is létrehozhat a jövőben” – fogalmazott.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a sarkvidéki jég olvadásával verseny indulhat az államok között az ott rejlő természeti kincsek, olaj- és földgázmezők megszerzéséért. Hagel korábban már beszélt arról, hogy az Egyesült Államok igényt tarthat az Északi-sarkvidék egy részére, ahol Oroszország és Kína is igényt akar formálni egyes területekre.  A Pentagon a napokban külön jelentést is kiadott az éghajlatváltozás jelentette veszélyekkel kapcsolatban. A dokumentum a Chuck Hagel által is említett kihívások mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy csökkenteni kell az amerikai hadsereg által kifejtett környezeti terhelés mértékét.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás