Hirdetés

A lakossági fűtéskorszerűsítési pályázatot kezelő Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs (ÉMI) Nonprofit Kft. bizonytalan időre, a rendszerben jelentkezett műszaki problémák megoldásáig felfüggeszti a kazáncsere-pályázatok befogadását – olvasható a társaság honlapján.

A társaság az MTI megkeresésére ma elmondta: a fejlesztők és rengeteg pályázó is jelzett problémákat az online rendszerben, így azt teljes körűen tesztelni kell. A szakemberek már dolgoznak a probléma elhárításán, azt azonban a társaság nem tudta megmondani, mikorra oldják meg a problémát, s mikor lehet pályázni.

A honlap információi szerint a pályázatokkal kapcsolatos mindennemű további információról, a benyújtások kezdeti időpontjáról a későbbiekben tájékoztat a kft., valamint a közlemények a portálokon, az nfm.gov.hu és émi.hu honlapokon is megjelennek.
A fűtéskorszerűsítésre eredetileg október 28-ától a közép-magyarországi régióból nyújthattak volna be a pályázatokat, ezt követné majd az észak-alföldi, a dél-alföldi, az észak-magyarországi, a közép-dunántúli, a nyugat-dunántúli, valamint a dél-dunántúli régió.

A rendelkezésre álló keretösszeg egymilliárd forint. A forrást a népesség aránya szerint osztották meg a régiók között.
A korábban közöltek szerint a pályázat keretében minden olyan, a kazáncserével összefüggő tevékenység támogatható, amelynek szén-dioxid-kibocsátás csökkentése számítható, illetve energiamegtakarítást eredményező hatása energetikai számítással és energetikai tanúsítással igazolható.

Az elnyerhető állami támogatás lakásonként legfeljebb az elszámolható költség 40 százaléka lehet, de maximum bruttó 650 ezer forint.

Pályázatot benyújtani legfeljebb 4 lakásból álló, nem iparosított technológiával épített lakóépület részét képező, önálló gépészeti egységgel rendelkező lakás korszerűsítésére lehet. Az egyes lakások tulajdonosai önállóan jelentkezhetnek.
Pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthat majd be a kormányzati portálon ügyfélkapus regisztrációval rendelkező természetes személy, amennyiben ő a megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlan tulajdoni lapján szereplő tulajdonos. (MTI)

Lefagyott fűtéspályázat

 

Lefagyott fűtéspályázat

A nagy érdeklődés miatt már az első napon összeomlottak a budapesti és Pest megyei lakossági fűtéskorszerűsítési pályázatokat befogadó szerverek, ezért a beadás most szünetel, a jelentkezőket hat nap múlva újra várják – szűrhető le a kiírás hivatalos internetoldalain rövid ideig feltűnt közlemény alapján-
írtuk október 23-án.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás