Hirdetés

A Bérc utcai favágás helyszínén elhelyezett tábla szerint a kivágott fák helyére tervezett 3 szintes luxusvilla 2015 végén fog állni, mely mellett csak idő kérdése, hogy – az Antal utca meghosszabbításában a Citadellára vezető ösvényt eltorlaszolva – mikor húznak fel egy utolsó kerítést az egyelőre az I. kerület tulajdonában lévő megmaradt erdős telek körül. Az építő Mészáros Lőrinc cége.

Láncfűrészek és aprítógépek zaja törte meg tegnap a csöndet a Gellért-hegyen. A Citadella melletti parkolótól a turisták kedvenc panorámáját adó kilátón át a Szirtes útig hallatszott, ahogy a Bérc utca 6/b szám alatt irtják az erdőt. Ezt a telket vette meg alacsonynak tűnő áron a Fővárosi Önkormányzattól az alföldi közbeszerzéseken igen sikeres – korábban a Közgéppel is együtt dolgozó – Tief Terra Építőipari Kft, mely a felcsúti polgármester tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Kft-t bízta meg egy luxusvilla építésével.

2012. december 19-én árverésen értékesítette a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt (BFVK Zrt.) azt az ikonikus budapesti látképpel rendelkező 1620 négyzetméteres, műemléki jelentőségű Bérc utcai telket, melyet mindössze egy pár tízméteres bozótos választ el a Citadellától. A BFVK Zrt. értékbecslése 376 milliós árat állapított meg a Budai Várra, a Dunára, a Bazilikára és a Parlamentre néző erdős területért, melyet két oldalról az utóbbi évtizedekben épített méretes luxusvillák vesznek körül.

A történetet, és szereplőit az átlátszó kutatta fel >>>

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás