Hirdetés

Többezer szakembert tömörít az a kilenc szervezet, mely tegnap létrehozta a Földtudományi Civil Szervezetek Közösségét (FöCiK). Közös fellépésük célja megfelelő súllyal részt venni a véleményalkotási, érdekérvényesítési folyamatokban, és a döntéshozókat megalapozott tanulmányokkal, szakvéleményekkel segíteni.

A földtudományok területén tevékenykedő kilenc tudományos és műszaki civil szervezet jelentette be, hogy közösen vallott céljaik elérése érdekében tudás- és érdekközösség megalapítását határozták el. Alapítók a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság (MFTTT), a Magyar Földrajzi Társaság (MFT), a Magyarhoni Földtani Társulat (MhFT), a Magyar Geofizikusok Egyesülete (MGE), a Magyar Meteorológiai Társaság (MMT), a Magyar Természettudományi Társulat (MTT), az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE), a Szilikátipari Tudományos Egyesület (SzTE), továbbá megfigyelőként vesz részt a munkában a Magyar Hidrológiai Társaság (MHT). A kezdeményező szervezetek sok évtizedes, illetve évszázados múlttal és folyamatos tudományos tevékenységgel bíró földtudományi egyesületek és társaságok.

Dr. Baksa Csaba, a Magyarhoni Földtani Társulat (MhFT) elnöke elmondta: „– A FöCiK tagjai működő civil szervezetek, de magát a Közösséget egyelőre nem kívánjuk bejegyeztetni, erről a tagság később dönthet. Rövid távon a közös munka hatékony összehangolására koncentrálunk, az elnök személye évente változik, rotációval.” A szervezetek kölcsönösen és folyamatosan tájékoztatják egymást rendezvényekről, fontosabb eseményeikről. Célnak tekintik a tudományos, műszaki és a szélesebb közvélemény tájékoztatását, szakmai érdekképviseleti feladatok megfogalmazását és hatékony végrehajtását.

Dr. Fancsik Tamás, a Magyar Geofizikusok Egyesülete (MGE) elnöke kiemelte: „– A most formálódó együttműködés lehetővé teheti, hogy a civil szférát és a nemzetgazdaságot érintő fontos kérdésekben készített, tudományos megalapozottságú állásfoglalásokkal támogassuk a döntéshozók munkáját. A tudásközösség az egyes szervezetek által létrehozott értékeket segít a társadalom számára felszínre hozni.” A FöCiK tervei között szerepel szakmai kiadványok megjelentetésének támogatása; a magyar földtudományi kutatás és gyakorlati tevékenység teljesítményének és eredményeinek minél több fórumon való megismertetése. Az elképzelések kiterjednek a földtudományok oktatásának támogatására; a földtudományi és bányászati kulturális emlékek megóvására is.

A szervezetek a FöCiK alakulásáról szóló bejelentést méltó helyszínen és keretek között tették meg. A Lechner Ödön tervezte Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Stefánia úti épületében 2014. november 8-9-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Földtudományos Forgatagot. A kétnapos szellemi kalandozáson bemutatkoznak a földtudományi kutatással foglalkozó intézményeink. A látogatók megismerkedhetnek többek között ásványkincseinkkel, a klímaváltozás nyomaival a kőzetekben, a földtani veszélyforrásokkal, a földet vizsgáló geofizikusok különleges eszközeivel, a szénhidrogén kutatás érdekességeivel. Nemzeti parkjaink és geoparkjaink hazánk legszebb felkereshető földtani látványosságait mutatják be. A kisebbeket Afrika bemutató, ősmaradványfestés, geojátszóház és rengeteg izgalmas élmény várja.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás