Hirdetés
greenfo/MTI

A hulladékot elszállító közszolgáltatónak legalább két méretű gyűjtőedényt kell felajánlania az ingatlant használók részére, akik ebből a képződő hulladék mennyisége szerint választhatnak – egyebek mellett ezt is tartalmazza a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet.

A januártól hatályos jogszabály előírja azt is, hogy a szolgáltatónak – a vegyes hulladék mellett – a háztól kell elszállítania a műanyag-, a fém- és a papír hulladékot is. A műanyag flakonokat laposan – lehetőség szerint kupak nélkül -, az újságpapír hulladékot pedig kötegelve kell a gyűjtőedényben elhelyezni. A kartonpapírból készült nagyméretű doboz nem helyezhető el a kukában, azt laposra hajtogatva és kötegelve kell a közszolgáltatónak átadni.

A zöldhulladékot vagy az erre rendszeresített szabványos gyűjtőedényben, vagy pedig zsákban kell gyűjteni. A jövő év – tehát 2016 – első napjától a zsák csak lebomló anyagból készülhet.

Ha a december 25-e és január 31-e között képződött fenyőfa hulladék gyűjtőedényben nem helyezhető el, akkor azt hulladékgyűjtő udvarba vagy pedig a közösségi komposztálás céljára fenntartott gyűjtőhelyre kell vinni. A társasházakban a fenyőfa hulladékot – a közszolgáltató által történő elszállításig – egy helyen kell gyűjteni.

Július 1-jétől a magánszemélyek által lakott ingatlanoknál az egyik felajánlott gyűjtőedény – kuka-edény – legfeljebb 80 literes lehet. Aki egyedül használ egy ingatlant, annak elegendő a legfeljebb 60 literes kuka is, feltéve, hogy a helyi önkormányzat igazolja: az illető egyedül és életvitelszerűen használja az ingatlant.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás