A rovat kizárólagos támogatója

Az LMP, az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) is tiltakozik a napelemekre most kivetett környezetvédelmi termékdíj ellen. V. Németh Zsolt hungarikumokért és környezetügyért is felelős államtitkár szerint majd ebből ártalmatlanítják a tönkrement napelemeket. Azt meg egy épeszű halandó sem érti, hogy a savas akkumulátorokért miért csak a felét kell fizetni.

Mint azt mi is megírtuk, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség tette közzé, hogy január 1-től minden napelem után kilónként 114 forint környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni, ami számításaik szerint mintegy 2000-2500 forintos modulonkénti áremelést jelent. Közleményük szerint ez azért is érthetetlen, mert a napelemek fő összetevői mind újrahasznosíthatóak.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke mai közleményében azt írta, elfogadhatatlan számukra, hogy az Orbán-kormány környezetvédelmi adóval akarja drágítani a környezetkímélő napelemeket. Bejelentette, hogy törvénymódosító-javaslatot nyújtanak be a jogszabály megváltoztatásáért, a köztársasági elnököt pedig arra kérik, hogy valóban tegyen a környezetvédelemért, és akadályozza meg a napelemek megadóztatását.

Pápa Levente, az Együtt – A Korszakváltók Pártja gazdaságpolitikusa közleményében arra szólította fel Áder János köztársasági elnököt, hogy az általa idén létrehozott Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóság akadályozza meg a napelemek termékdíjjal sújtását. Az ellenzéki párt elnökségi tagja ostobaságnak nevezte az "új sarc kivetését".

Szabó Rebeka, a PM elnökségi tagja az Orbán-kormány egyik legsötétebb ötletének nevezte a napelemekre kivetett termékdíjat. A PM írásbeli kérdést tesz föl az érintett minisztereknek, hogy megtudja, mi az oka a környezetvédelem megadóztatásának, és mit kívánnak tenni a nyilvánvalóan elhibázott szabályozás korrekciója érdekében – közölte. Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a napelemek után kétszer annyi környezetvédelmi termékdíjat kell majd fizetni, mint a súlyosan környezetszennyező savas akkumulátorokért.

Az RTLklub ma esti híradójában V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár azzal indokolta a bevezetett sarcot, hogy majd abból fogják ártalmatlanítani a tönkrement napelemeket.
 

 

A Fideszben soha nem volt fontos a környezetvédelem

A Fideszben soha nem volt fontos a környezetvédelem

„A Fideszben régóta egyfajta »balos«, »68-as« ügyként tekintenek a környezetvédelemre, az utóbbi időben ezért igazából sosem kapott fontos szerepet a párt politikájában” – mondta a VS.hu-nak Fodor Gábor. A párt egykori tagja, volt környezetvédelmi miniszter szerint a választások óta különösen leépült a környezetvédelmi terület, Illés Zoltán távozott, már a párt környezetvédelmi kabinetjének sem tagja, „senki nem veti fel a környezetvédelmi szempontokat semmilyen készülő jogszabállyal kapcsolatban”.

Pedig Fodor szerint „kifejezetten kitörési pont lehetne az országnak a fenntarthatóság, rengeteg innováció rejlik benne, a modern ipar is erre a gondolatra épül, fejlesztési lehetőségek tömkelegét kínálná, de ezzel nem élnek Orbán Viktorék, ami nagyon nagy hiba”.

 

Kapcsolódó anyagok:

Újabb hungarikum: zöldadó a napelemekre

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás