Hirdetés

Áder János szerint hibázott a kormány, a parlament, az ellenzéki pártok, az ombudsman és ő maga is a napelemadóval kapcsolatban. Az ellenzék szerint a Fidesz-KDNP a hunyó, és nem csak a termékdíj a gond, hanem a parlamentarizmus kiüresítése is. Az államtitkár szerint komolytalan az adó mértéke de 550 évig árthat a napelemeknél használt vegyület.

Az államfő szerint a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány, az Országgyűlés, az ellenzéki pártok, a környezetvédelemért felelős ombudsman és a köztársasági elnök is – ezt Áder János a parlamenti frakciók vezetőinek ma küldött levelében írta, amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható.

"A másik tanulság pedig az, hogy 25 év után elérkezett az idő arra, hogy belássuk, az Országgyűlésnek végre szakítania kell a ‘salátatörvény’-alkotás rossz gyakorlatával." Áder bírálta, "ha egymással köszönő viszonyban sem lévő kérdéseket egyazon törvényben szabályoznak".  Áder azt írja, a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának létrehozásával a klímapolitikát akarja előmozdítani, ennek pedig a törvényekben is hangsúlyos szerepet kell kapniuk, "ezért nem mehetünk el szó nélkül olyan ügyek mellett, ahol minket is mulasztás terhel. A megújuló energiaforrást jelentő napelemek hazai elterjedését bizonyosan nem ösztönző környezetvédelmi termékdíj bevezetése jó példa erre" – írja.

Az államfő szerint hibázott a kormány, mert nem kellő körültekintéssel járt el az uniós kötelezettséget jelentő környezetvédelmi termékdíj mértékének megállapításánál, hibázott az Országgyűlés, mert olyan törvényt fogadott el, amely nem volt tekintettel a várható hatásokra, hibáztak az ellenzéki pártok, mert ezt a kérdést nem tették szóvá a parlamenti viták során, hibázott a környezetvédelemért felelős ombudsman, mert nem jelezte időben a korrekció szükségességét és hibázott ő maga is, mert nem figyelt fel "erre a ‘salátatörvény’-be rejtett környezetvédelmi képtelenségre". Áder azt írta, a közös hibát közösen kell helyrehozni.

Már tegnap emlékeztettük, hogy valamit mondani kellene

Áder Jánosnak alig egy nappal azután jutott eszébe, hogy közleményt ad ki a hétvége óta folyamatosan napirenden lévő kérdésben, hogy a hvg.hu kérdéssort juttatott el hozzá a napelemvitáról. Ebben emlékeztettük arra, hogy múlt héten rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ezentúl fokozott figyelmet fog szentelni a környezetvédelemnek, illetve a fenntartható fejlődésnek, és ennek érdekében létre is hozták a Köztársasági Elnöki Hivatalban a Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságot.  Részletesen végigkérdeztük, mit szól a napelemek, szélerőművekben használt generátorok, valamint vezérlőegységek után fizetendő termékdíjhoz, arról, hogy a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsman-helyettese ezt ellenzi, és azt is firtattuk, hogy fogja mindezt kommunikálni a beharangozott mélyebb nemzetközi együttműködés során. A Köztársasági Elnöki Hivatal kérdéseinkre nem válaszolt, inkább szerda délután spontán közzétették, mit gondol minderről az államfő.

A környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosítását a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által benyújtott, költségvetést megalapozó törvények részeként fogadta el a parlament december közepén, Áder János karácsony előtt, december 23-án írta alá a törvénycsomagot. A rendelkezés a "jelentős szennyezést okozó termék- és anyagáramok" kategóriába sorolta a napelemet, ezért január 1-től kilónként 114 forint termékdíjat kellene fizetni a napelemek után.

A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint nemcsak a napelemekre kivetett termékdíjjal van probléma, hanem a "parlamentarizmus kiüresítésének gyakorlatával" is.

Az MLP ezt arra reagálva közölte ma az MTI-vel, hogy Áder János a parlamenti frakciók vezetőinek ugyancsak ma küldött levelében azt írta: a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány, az Országgyűlés, az ellenzéki pártok, a környezetvédelemért felelős ombudsman és a köztársasági elnök is. A Liberálisok a közleményben üdvözölték, hogy Áder János elismerte pártja hibáját, és elnézést kért érte. Hozzátették azonban, hogy nemcsak a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal és a salátatörvényekkel van probléma, hanem "a parlamentarizmus kiüresítésének gyakorlatával" is, amit szerintük Áder János tesz lehetővé hétről hétre. Azt írták: ha az államfő valóban szakítani akar a jogalkotási hibákkal, akkor szólaljon fel azért, hogy a Fidesz szakítson az egyéni képviselői indítványok gyakorlatával, törölje el a kivételes sürgős indítványok lehetőségét, és adjon időt, lehetőséget az ellenzéknek, a civileknek és a szakmának a jogszabályok véleményezésére.

Egy másik ellenzéki párt, az LMP szerint örömteli, hogy a köztársasági elnök is elítéli a napelemeket sújtó termékdíjat, abban viszont téved az államfő, hogy ez minden parlamenti párt közös felelőssége volna. Ezt Szél Bernadett, a párt országgyűlési frakciójának vezetőhelyettese írta ma, az MTI-hez eljuttatott közleményében.  A hét végén több ellenzéki párt is tiltakozott amiatt, hogy egy tavaly elfogadott törvénymódosítás szerint környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni a napelemek után.

Orbán korábbi államtitkára is kiakadt
Alapvetően hibás szemlélet és a gazdasági növekedés gátja, ha a kormányzat a gazdaság kerékkötőjének tartja a környezetvédelmet. Ezt állítja Illés Zoltán, az előző Orbán-kormány környezetvédelmi államtitkára.

 

FM-államtitkár: 550 évig árthat a napelemeknél használt vegyület

Nem gyakorol jelentős hatást a magyar iparra és gazdaságra a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíj – közölte ma V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára.

A Magyarországon forgalmazott napelemek túlnyomó része importból származik, így a termékdíj kivetésének nincs jelentős munkaerő-piaci hatása – közölte V. Németh Zsolt. Az FM államtitkára hozzátette, a környezetvédelmi termékdíjat az első belföldi forgalmazónak kell megfizetni. A kormányportálon ma délután megjelent nyilatkozatban az államtitkár felidézte, két hónappal korábban fogadta el a parlament a környezetvédelmi termékdíjat, az akkori vita során az ellenzék elmulasztotta előadni ellenérveit. Konstruktív vitára lehetőség van, de ennek a helye a magyar parlament – mondta.

V. Németh Zsolt szerint a kormány álláspontja: egy terméknek nemcsak a használata során kell környezetbarátnak lennie, hanem a gyártáskor is és hulladékká válását követően is. A napelemek gyártásakor egy, a szén-dioxidnál 17 ezerszer károsabb vegyületet, nitrogén-trifluoridot is használhatnak, amely 550 évig a légkörben marad – jegyezte meg.  V. Németh Zsolt szerint a napelem hasznos, de hulladékká válik, együtt az elektronikai hulladékokkal, amikkel egy kategóriába sorolta az Európai Unió. Hozzátette, ezért veszélyes hulladékként gondoskodni kell az összegyűjtéséről, hasznosításáról és újrafeldolgozásáról, amire a környezetvédelmi termékdíj szolgáltatja a fedezetet.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás