A rovat kizárólagos támogatója
LMP Baranya sajtóközlemény

Nemrég sajtótájékoztatón jelentette be Szabó Zsolt államtitkár és Kovács Zoltán kormányszóvivő, hogy társasházi energiahatékonysági pályázat indul, az “Otthon Melege” program keretein belül. A kormány honlapján megismerhető feltételrendszerben ugyanakkor számos hiányosságot lehet felfedezni.

Jelentős igényeket elégítene ki a társasházak komplex, energiahatékonysági felújítását célzó program. Amellett, hogy az országosan rendelkezésre bocsátott 10 milliárd forintot rendkívül szűkös keretnek tartjuk, a feltételrendszerbe is olyan sajátosságok kerültek, amelyek rendkívül megnehezítenék a források felhasználását, a pályázati összeg számításának módja pedig a pécsi távfűtéses lakásokat ki is zárná a pályázatból. Annak érdekében, hogy a végleges pályázati kiírás még szélesebb kör számára tegye lehetővé az indulást, megküldjük észrevételeinket a Minisztérium részére.

Pécs szempontjából kritikus a támogatási összegek számításának módja. A kiadott feltételrendszer szerint ugyanis az egyes beruházási elemekre vonatkozó támogatási összeget az éves szinten megtakarítható CO2 mennyiség alapján lehetne számítani. Mivel a 410/2012 Korm. rendelet 5. számú melléklete szerint a biomassza tüzelőanyag esetén a kibocsátási tényező nulla, ezért – ha marad ez a számítási mód – Pécs távfűtéses lakásait kizárnák a pályázók köréből, amely teljes mértékben elfogadhatatlan lenne. Annak érdekében, hogy ezek a pécsi társasházak is pályázhassanak, megküldjük észrevételeinket az illetékesek felé, továbbá a város főépítészének is felhívjuk figyelmét a problémára.

Mivel a pályázat országszerte óriási igényeket hivatott kielégíteni, javasoljuk a támogatási összeg jelentős megemelését, a támogatási intenzitás megnövelését, továbbá számos olyan intézkedést szorgalmazunk, amelyek a pályázni szándékozó lakóközösségek felesleges adminisztratív terheit csökkentik. Bízunk abban, hogy a minisztérium a konkrét pályázati kiírások elkészítésekor figyelembe veszi e javaslatokat, és Pécs távfűtéses társasházai számára is megadja a pályázaton való indulás lehetőségét, hiszen városunkban is óriási az igény a "panelprogram" folytatására,

Dr. Keresztes László Lóránt
pécsi önkormányzati képviselő, LMP
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás