A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Védett fajok élőhelyének károsítása miatt eljárást indított a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség, mert a debreceni Nagyerdőben kiirtották az aljnövényzetet. Az ügyben a Párbeszéd Magyarországért természetkárosításért feljelentést tett. Ha beigazolódik a természetvédelmi törvény megsértése, nem marad el a felelősségre vonás – reagált a debreceni polgármesteri hivatal a történtekre.

Szabó Rebekának, az ellenzéki párt elnökségi tagjának, szakpolitikusának tegnapi közleménye szerint "parkrekonstrukció címén, közel egymilliárd forint értékű uniós támogatással engedély nélkül dolgozó közmunkások irtották ki a védett debreceni Nagyerdő aljnövényzetét".
"A barbár pusztítás a közmunkaprogram és a természetvédelmi hatósági rendszer csődjét is megmutatja", ezért a PM-es politikus természetkárosításért feljelentést tesz, és írásbeli kérdéssel fordul Fazekas Sándor illetékes miniszterhez – olvasható a közleményben.

Az ügyet elsők között a GREENFO szellőztette meg.

A PM álláspontja szerint a mintegy 150 közmunkás feladata a nem őshonos cserjék gyérítése lett volna, hozzáértés és megfelelő szakmai irányítás híján azonban a cserjeszint összes növényét elpusztították, ráadásul az avart és a talaj felső rétegét is felforgatták, telelő rovarok és kétéltűek sokaságát, madarak fészkelőhelyét megsemmisítve. A védett területen csak a természetvédelmi hatóság engedélyével lehetett volna dolgozni, ilyennel azonban a közmunkásokat foglalkoztató cég nem rendelkezett – szögezte le a PM közleménye.

Kelemen Béla, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség (TIKTF) igazgatója erre reagáló közleményében kijelentette: a felügyelőség minden szükséges intézkedést megtett, amint tudomást szereztek az esetről. "Azonnal értesítettük az önkormányzat jegyzőjét, mint helyi természetvédelmi hatóságot. A jegyző képviseletében az igazgatási osztály a tevékenységet azonnal betiltotta, a kivágott cserjéket elszállíttatja a helyszínről, hogy ne helyben darálják össze, és ezzel ne zavarják a fészkelni kezdő madarakat" – írta az igazgató.  Beszámolt arról is, hogy felügyelőségük, a debreceni önkormányzat, a közmunkásokat foglalkoztató szervezet, a Hortobágyi Nemzeti Park és a Terepszemle civil szervezet képviselői a napokban helyszíni bejárást tartottak a Nagyerdő érintett területén.

Közmunkás természetkárosítás Közmunkás természetkárosítás
A képre kattintva galéria nyílik.

Az ügyben több eljárás is zajlik: a jegyző engedély nélküli tevékenység miatt jár el, a környezetvédelmi felügyelőség pedig védett fajok élőhelyének károsítása miatt indított eljárást. A vizsgálatba szakértőként bevonják a Hortobágyi Nemzeti Parkot a károkozás mértéke, illetve az önkormányzatot a károsodott terület pontos nagyságának megállapítása érdekében – ismertette Kelemen Béla. A felügyelőség igazgatója megjegyezte: a jogszabályok értelmében ilyen esetben a bírság hektáronként maximum 200 ezer forint. A helyszíni szemlén védett faj elpusztítását nem tapasztalták.

"A polgármesteri hivatalban nem fog elmaradni a felelősségre vonás és a személyi konzekvenciák levonása, ha valóban megtörtént a természetvédelmi szabályok durva megsértése" – reagált a történtekre közleményben a debreceni polgármesteri hivatal. Annak a kérdésnek az eldöntése, hogy a Nagyerdő parkerdei részében elvégzett munkálatok során megsértette-e bárki a természetvédelmi törvény rendelkezéseit, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség hatáskörébe tartozik. A polgármesteri hivatal reményét fejezi ki, "hogy rövid időn belül megállapítja a hatóság, hogy történt-e jogszabálysértés és szükséges-e bármilyen további intézkedést tenni. Ennek kiderítése az ügy valamennyi szereplőjének közös érdeke, ezért mi magunk is kérjük az állami környezetvédelmi hatóságot, hogy mindenre kiterjedő, alapos és gyors vizsgálatával segítse munkánkat" – zárul a polgármesteri hivatal közleménye.

Kapcsolódó anyagok:

Közmunkával a természet ellen

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás