Hirdetés

Több ezer Európából származó szarvasmarhát vágtak le embertelen körülmények között Gázában, derült ki egy brit állatvédelmi szervezet, a CWF riportjából.

Compassion in World Farming (CWF), amely nem először talál rettenetes körülmények között EU-ból származó állatokat az EU-n kívül, azt követeli az Európai Bizottságtól, hogy vessen véget az EU-n kívülre történő élőállatszállításnak.  A CWF fotókkal és videófelvételekkel rögzítette a borzalmas (jogilag: az uniós előírásokra fittyet hányó) körülmények között tartott állatokról, amelyeket aztán hasonlóan brutális módon, az ilyenkor szükséges kábítás nélkül öltek le.

Az ügy érdekessége, hogy a CWF megkérdezte a magyar hatóságokat arról, exportált-e Magyarország szarvasmarhákat a Gázai övezet is magába foglaló Autonóm Palesztin Területre (Palesztinába), ám erről sem a Központi Statitsztikai Hivatal, sem az EU statisztikai intézménye, az Eurostat sem tudott.  A CWF ugyanakkor izraeli kormányzati dokumentumokból úgy tudja, Magyarországról és Romániából származó állatokat ezresével szállították el Izraelből a Gázai övezet irányába, Gáza városában pedig levágták őket.  Egészen konkrétan 2014 januárja és októbere között az izraeli-palesztin határt 9 288 magyarországi, 14 817 romániai és 3 512 litvániai állat lépte át a CWF által kikért adatok szerint.

Kábítás nélkül

Mint írják, a több ezer szarvasmarhát lepusztult körülmények közöt tartották, mocsokban, almozás nélkül. A telepen dolgozók szerint állatorvosi felügyeletet sem biztosítottak nekik. Olyan esetet is dokumentáltak, ahol egyszerűen magára hagyták a borjút, amely hosszú kínhalált szenvedett.  Brutális módszerekkel végezték az állatok levágását is: nem kábították el őket annak érdekében, hogy a fájdalmat ne érezzék. A CWF által készített videón látható, amint a vágóhídi munkás a kikötött állatot – valószínűleg nem túl szakszerűen – egyszerűen lekaszabolja, miközben az a saját vérétől iszamos földön rángatózik.  Az állatok egy része még életben van, bár a CWF szerint hasonló sors vár rájuk, mint lefilmezett sorstársaikra.

A CWF cenzúrázatlan videója. Vigyázat, felkavaró képek:
 

 

TOVÁBBI MEGDÖBBENTŐ RÉSZLETEK >>>

  KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:
Izrael bírálja, állatvédők üdvözlik a kóser vágás tiltását

Zsidó mészárlás a vágóhídon 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás