Hirdetés

Versenyfelügyeleti eljárás indult hét hulladékfeldolgozó cég ellen, köztük van az 53 milliárdos vagyonával a 11. leggazdagabb magyar, Kasza Lajos cége is. Egy korábbi ügyben egy fideszes törvénymódosítás az állami közbeszerzéssel kiírt hulladéktenderek esetében érvénytelenítette a kartellgyanút.

Kartellt sejt a GVH jó pár nagy hulladékos cégnél. Arra találtak erős jeleket, hogy a Alcufer Kft., a talán ismerősebb Fe-Group Zrt., a Jász-Plasztik Kft., az Észak-dunántúli MÉH Nyersanyag-hasznosító Zrt., az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyaghasznosító Zrt., az Akkucity Kft. és a Ventum Kft. feloszották egymás közt a savas ólom akkumulátorok begyűjtését 2013 óta.

Ha így történt, az sérti az EU-s és még a magyar versenytörvényt is, és komolyan megkárosíthatta az államot, akár millirádos nagyságrendben. A cégek jó részének nem ez az első hasonló ügye, bár némely fideszesek komoly erőfeszítéseket tettek, hogy végül ne lehessen megbüntetni ezeket a cégeket. Egy fideszes törvénymódosításnak köszönhetően ugyanis nem lehet megbüntetni azokat a hulladékos cégeket, akik 2012-2013 közt kartelleztek. Ugyanis ezen időszak alatt az iparágban "jellegüknél fogva" egyeztetni kellett az árakat a szerencsés cégeknek. Az akkor érintett közbeszerzések értéke több mint a kétmilliárd forint volt. A mostani vizsgálatoknál csak 2013-tól nézhetik ezeket a cégeket, de ezek szerint azóta is sok a gyanús jel- írta az index.

Az eljárás alá vont cégek egyike a Jász-Plasztik Kft., amelynek tulajdonosa Kasza Lajos, a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2014 kiadvány szerint 53 milliárd forintos vagyonával a 11. legtehetősebb magyar.   A GVH közleménye szerint a hét vállalkozás 2013-től kezdődően egyeztetéseket folytatott a savas ólom akkumulátorok hazai begyűjtési piacának felosztásáról, és valószínűleg megsértették a versenytörvény és az Európai Unió működéséről szóló szerződés versenykorlátozó megállapodás tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.

A versenyhivatal azt is közölte, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették, ennek eldöntésére le kell folytatni az eljárást, amelyre 6 hónap jut, és amely az ügy bonyolultságától függően két alkalommal, 6-6 hónappal meghosszabbítható.  A hvg.hu szerint a GVH tavaly már elindított egy eljárást hasonló ügyben, akkor négy cég  volt érintett, az Alcufer, a Fe-Group, a bodajki Selector Elektronikai Termék Újrahasznosító Kft., valamint a karcagi Elektronikai Hulladékhasznosító Kft.. A gyanú szerint ezen cégek árat egyeztettek az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. által 2012-2014-ben begyűjtendő hulladékok ügyében, de egy decemberi fideszes törvénymódosítás az állami közbeszerzéssel kiírt hulladéktenderek esetében végül is érvénytelenítette a kartellgyanút.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás