A rovat kizárólagos támogatója

A WWF Magyarország 2015 környezetvédelmi fókuszú tehetséggondozó programot indított 14-16 éves középiskolás tanulók számára. A mentorprogram a kreativitás, az innovatív megoldások, és a csapatmunka fejlesztése mentén, szakemberek és intézmények bevonásával, egy éven keresztül szolgálja a fiatal tehetségek kibontakozását. Május 13-án éjfélig még lehet pályázni!

A WWF Zöld Generáció Programja azokat a 14-16 éves, középiskolás tanulókat célozza, akik komolyan érdeklődnek a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a természetvédelem egésze iránt, vagy esetleg már most elköteleződtek az innovatív problémamegoldások keresése mellett. A programban összesen 30 diák vehet részt egy éven keresztül, 2015 májusa és 2016 márciusa között. „A cél az, hogy megtaláljuk azokat a lelkes és elszánt fiatalokat, akik pontosan tudják, hogy a fenntartható jövő megteremtéséhez kreatív ötleteken keresztül vezet az út és szívesen fejlesztenék tudásukat tovább ahhoz, hogy ötleteikből valódi megoldások szülessenek.” – mondta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója. „Szeretnénk, ha belőlük kerülnének ki a jövő generáció környezettudatos véleményvezérei, illetve a fenntartható fejlődés jövőbeni vezetői.”

A komplex, projekt alapú tervezést alkalmazó, szakértők bevonásával és intézménylátogatásokkal színesített program során a közösségformálás, az aktív állampolgárság és a csapatmunka is kiemelt szerepet kap. A foglalkozások fórummá fognak válni, ahol a diákok hasonló motiváltságú és érdeklődésű társaikkal találkoznak. A jelentkezési űrlap kitöltésével a pályázók bemutatják saját érdeklődési körüket, ami alapján két modulba osztva kezdhetik meg a munkát. A modulok az intelligens város és a biodiverzitás átfogó témacsoportjai köré rendeződnek.

Az első csoport a „smart city” (intelligens város) elgondolás fő pillérei mentén (környezet, gazdaság, mobilitás, városlakók, stb.) járja körül a témát és nemzetközi valamint hazai példák bemutatásán keresztül keres válaszokat az előttünk álló feladatokra. A biodiverzitás témakörével foglalkozó másik csoport tagjai pedig konkrét gyakorlati feladatokon, közös kritikai gondolkozáson és problémamegoldáson keresztül ismerik meg a természet működését, melynek összetettségében az ember mindössze egyetlen fajt képvisel a több millió közül.

Az egyes workshopok, gyárlátogatások, illetve gyakorlati találkozók iskolaidőn kívüli időpontokban történnek Budapesten és agglomerációjában. A pályázók igényeinek megfelelően akadálymentesített környezetben zajló Zöld Generáció tehetséggondozó program minden pályázni kívánó 14-16 év közötti diák számára elérhető Magyarországon. A WWF Magyarország limitáltan rászoruló vidéki diákok utazási költségeihez is hozzájárulást biztosít.

További információ és jelentkezés 

Iskola közösségi szolgálat: A program során lehetőséget nyújtunk arra, hogy a diákok elszámolhassák az iskolai közösségi szolgálat által meghatározott 50 óra kötelező önkéntes munka részeként, amennyiben az adott diák iskolája nyitott az együttműködésre.

A program tervezett ütemezése, főbb időpontok:

• Jelentkezési időszak meghosszabbítva  
Május 13-án éjfélig még lehet pályázni

• A két modul tervezett időpontjai (a változtatás jogát fenntartjuk):
• Az intelligens város modul tervezett találkozói 16-18 óra között: május 14, május 28, június 11, július 6-7-8, szeptember 17, október 1, október 15, november 5, november 19, december 1, december 8, január 7, január 21, február 4, február 18.
• A biodiverzitás modul tervezett találkozói 16-18 óra között: május 21, június 4, június 18, július 8-9-10, szeptember 24, október 8, október 22, november 12, november 26, december 3, január 14, január 28, február 11, február 25.
• Workshopok tervezett időpontjai 10-13 óra között: június 6, szeptember 26, november 14, január 16, március 5.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás