A rovat kizárólagos támogatója

Már több mint 85 ezren jelentkeztek a május 15-17. közötti “TeSzedd!”országos szemétgyűjtési akcióra, melyhez még 7-ig lehet csatlakozni. Érdekes lesz, ha a napokban az ország egy részén leáll a szemétszállítás az orbáni rezsicsökkentés miatt.

Móni István  az akció projektvezetője elmondta, hogy a múlt évben 116 ezren regisztráltak és csaknem 200 ezren vettek részt a szemétgyűjtésben, s ezzel a létszámmal a "TeSzedd!" Európa legnagyobb önkéntes hulladékszedési programjává vált. A szemétgyűjtésre május 7-ig lehet jelentkezni; a tapasztalatok szerint az utolsó napokban ugrik meg az aktivisták száma. Az országban 1500 helyen várják azokat, akik tisztábbá kívánják tenni a környezetüket. Az összeszedett szemét elszállításáról a szervezők gondoskodnak.

A tapasztalatok szerint a legaktívabbak az iskolások. Ennek annál is inkább örülnek, mert a program egyik legfőbb célja a gyermekek tudatformálása. Ugyanis ha gyermekkorban megszokják a környezet védelmét, felnőtté válásuk után is környezettudatos módon élnek majd – vélekedett a Móni István, aki arról is szólt, hogy az akció a háztartási jellegű hulladék eltávolítását célozza, vagyis az építési törmelék, illetve a veszélyes hulladék összeszedése nem az önkéntesek feladata- közölte az MTI.

Az már évek óta kérdés, hogy ha egy ilyen akció után pár nappal/héttel a megtisztított helyek újra beszemetesednek, akkor vajon milyen emlékek maradnak meg a fiatalokban?

És ami az elmúlt két évet illeti: A Fidesz úgy államosította a hulladékgazdálkodást, hogy most az egész iparág háromszor drágábban működik. Immár a rezsicsökkentéshez kapcsolódó áremelési tilalommal veszteségbe hajszolt közszolgáltatók a csőd felé robognak, és az újrahasznosítás is visszaesett. A gödöllői Zöld-Híd már a napokban lehúzhatja a rolót.

A kormányzatnak mára sikerült szinte nullára vinni a hazai hulladékgazdálkodást. Az újrahasznosítható hulladéknak szerte Európában működő piaca van. Több mint tizenöt év alatt jutott el Magyarország oda, hogy kialakult egy több tízmilliárdos hulladékgazdálkodási iparág, fokozódó versennyel, emiatt jelentősen csökkenő árakkal, javuló hatékonysággal. Ekkor döntött úgy a kormány még 2011-ben, még Illés Zoltánék vezetésével, hogy lehajolnának ezért a pénzért, és államosították az egész szektort.

Tovább: 

Orbánék lenullázták a hulladékgazdálkodást

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás