A rovat kizárólagos támogatója

Klímánk védelme a 21. század egyik legfontosabb kérdése. Ennek kapcsán adott interjút Áder János köztársasági elnök az OzoneNetwork Egyenlítő című műsorban. A klímaváltozás elleni tevékenysége miatt az államfő támogató üzenetet kapott Ban Ki Mun ENSZ-főtitkártól is.

 

Az Amerikából indult nemzetközi kampány keretein belül egymilliárd elektronikus aláírást gyűjtenek. A „Klíma cselekvést most” akciót a volt amerikai alelnök, Al Gore indította. A megmozdulás célja, a párizsi klímacsúcs résztvevőinek meggyőzése arról, hogy a most körvonalazódó megállapodásnál sokkal elkötelezettebb megállapodásra kell jutni. A köztársasági elnök a magyarok részvételét kéri az összefogásban, melyet az elobolygonk.hu weboldalon tehetnek meg. A köztársasági elnök kifejtette, hogy valamilyen megállapodás biztosan lesz a klímacsúcson. Ez a találkozó jelentheti az első lépést abban, hogy az elkövetkező években a ránk váró feladatokat hamarabb tudjuk majd megoldani.

Áder János arra mutatott rá, hogy például a Duna esete is az éghajlatváltozással hozható összefüggésbe. A Duna a II. világháborút megelőzően sosem érte el a 8 méteres árvízszintet, de az utóbbi tíz évben már négyszer meghaladta azt. A globális felmelegedés eredménye, hogy gyakran és nagy mennyiségű eső érkezik a korábbinál rövidebb idő alatt és ez hatalmas árvizeket indít el a Dunán és a mellékfolyóin. Igaz az államfő elismerte, hogy a folyószabályozás is szerepet játszik ebben, de ezen már nem tudunk változtatni. Éppen ezért kell megtennünk azokat a lépéseket, amikre még képesek vagyunk.

A köztársasági elnök azzal is egyet értett, hogy az eddigi klímatalálkozók mérsékelten voltak eredményesek, de felhívta a figyelmet, hogy ennek köszönhetően betiltották az ózont égető CFC-gázokat, valamint az ólmozott benzint is. Ezekkel az intézkedésekkel több, mint 20 millió ember életét mentették meg.

Az Áder János köztársasági elnökkel készült interjút, az Egyenlítő különkiadást május 22-én este 21 órakor nézhetik meg.  Vagy itt: 

Áder János szerint a legtöbb klímacsúcson nem születik érdembeli eredmény, itthon viszont a klímaváltozás számlájára írható árvízvédelemben komoly előrelépések történtek. A köztársasági elnökkel a tiszai folyószabályozásról és a Klímavédelem Most programról beszélgettünk az OzoneNetwork Egyenlítő című műsorában. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:  Áder János: a kritika jogos, de csak részben igaz!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás