A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: globoport

Már nem csak vadásznák, tenyésztenék is a delfineket. A világ akváriumai és állatkertjei már nem veszik meg a japánok által élve elfogott tengeri emlősöket, ezért gondolkodnak a tenyésztés beindításáról.

Taidzsi (Taji)  a nyugat-japán kikötő és halászváros nem ismeretlen a természetfilmek kedvelőinek. Itt forgatták 2009-ben a The Cove című dokumentumfilmet, amely a következő évben ebben a kategóriában elnyerte az Oscar-díjat. Taji a hagyományos japán delfinhalászat egyik központja. A környező vizekben 2013-ban 1239 állatot fogtak ki. A többségük a vacsora asztalon végezte, a japánok számára nagy becsben tartott csemege a delfin húsa. 172 példányt élve adtak el akváriumoknak, állatkerteknek világszerte. Egy delfinért átlagosan 8200 dollárt kaptak. De ennek az üzletnek vége, mert az akvaristák világszövetsége letiltotta az élve kifogott delfinek megvételét.

Kazutaka Sangen, Taji polgármestere most felvetette: tenyészteni kellene ezeket a tengeri emlősöket, akkor újra fellendülhetne a kereskedelem. Japánnak nagyon hiányzik az élő delfinekből származó bevétel, mert ebből a forrásból vásároltak a japán állatkertekbe más kontinenseken honos állatokat, például elefántokat, zsiráfokat, nagymacskákat. Ami viszont a delfinvadászatot illeti, abban nincs kompromisszum. Ez ugyanolyan ősi japán tradíció, mint a bálnavadászat és mindkét tengeri emlős húsa szerepel a japánok étrendjében. 

Jelenleg a nemzetközi bíróság tiltja, még az un. tudományos célú bálnavadászatot is a leggazdagabb déli sarkvidéki tengeri övezetekben, de a japán kormány intenzíven lobbizik a tilalom feloldásáért. A delfinek halászatára, vadászatára nincs érvényben széles körű nemzetközi tilalom. 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás