Hirdetés
greenfo/MTI

Kísérletképpen Kína hűvösebb, északi részére költöztettek két óriáspandát azzal a nem titkolt szándékkal, hogy idővel esetleg kibővítsék élőhelyüket, teszteljék: jól érzik-e magukat a délnyugati Szecsuan tartománytól távol is.

A nyolcéves, 105 kilós hím és hét éves párja, a 98 kilós nőstény panda karanténban töltött egy hetet, mielőtt tegnap a csangcsuni szibériai tigristenyésztő bázis szomszédságában első ízben a közönség is megcsodálhatta őket. Az északkeleti Csilin tartomány székvárosa hosszú ideje a legtávolabbi északi helyszín, ahová pandákat költöztettek. Szecsuani otthonuk eddig egy óriáspandák védelmével és kutatásával foglalkozó központ volt. Az útra elkísérte őket két gondozójuk és három állatorvos, akik a következő három évben velük is maradnak.

A pandapár nagy öröm a helyi és környékbeli közönség számára, de tudományos megfigyeléseknek is az alanyai lesznek. Az állatok egyelőre jól viselték a helyváltoztatással járó megpróbáltatásokat. Szűkebb otthonuk egy 900 négyzetméteres épület, amelyhez egy 800 négyzetméteres kert tartozik. A lehető legzökkenőmentesebb beilleszkedéshez és átálláshoz légkondicionáló berendezéseket, párásítókat, elektromos melegítőket és ultraibolya fertőtlenítő lámpákat is felszereltek a számukra. 

A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint egyes külföldön tartózkodó óriáspandák, így például a skóciaiak már bizonyították, hogy gond nélkül élnek és fejlődnek hűvösebb földrajzi klímájú területeken. 

A legutóbbi pandanépszámlálás során megállapították, hogy 2013 végén Kínában 1864 panda élt vadon és 375 fogságban.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás