A rovat kizárólagos támogatója

Kellemetlenséget okozhatnak, de semmilyen egészségügyi veszélyt nem jelentenek azok a víz felszínén lebegő algagyepdarabok, amelyeket az utóbbi napokban láthattak a Balatonon strandolók a tó több pontján – hangsúlyozza a Magyar Tudományos Akadémia mai közleménye.

"Az utóbbi évek látványos vízminőség-javulása a lebegő mikroszkopikus algák mennyiségének csökkenésével járt. A vízben korábban tömegesen elszaporodó egysejtű algák leárnyékolták az üledék felszínét, de a vízminőség javulásának köszönhetően szélcsendes időben most már a tó egész területén lejut a napsugárzás a tó fenekére, így ott egy sajátos üledéklakó algaflóra tenyészik, amelyet elsősorban nagy testű kovamoszatok és fonalas algák alkotnak" – olvasható az MTA honlapján.

Ezeket az algákat a vizet vizsgáló szakemberek csak akkor látják, ha erős szélben felkeveredik a tó üledéke – mondta Vörös Lajos és Somogyi Boglárka, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének kutatója.

 

1.ábra Az üledékfelszínen élő kovamoszatok és fonalas algák képe speciális mikroszkópban (az algasejtek vörös színnel emelkednek ki a háttérből, amelyet üledékszemcsék alkotnak)
Az üledékfelszínen élő kovamoszatok és fonalas algák képe speciális mikroszkópban (az algasejtek vörös színnel emelkednek ki a háttérből, amelyet üledékszemcsék alkotnak)

Az utóbbi napok, hetek szélcsendes időjárása elősegítette ennek az algagyepnek a kifejlődését. A gyepben zajló fotoszintézis során oxigén termelődik, amely buborékok formájában válik ki az algagyepben, a gázbuborékok pedig a felszínre emelik az algákat a hozzájuk tapadt üledékrészecskékkel együtt. Ezek a kisebb-nagyobb – pénzérme nagyságú vagy akár tenyérnyi méretű – algagyepdarabok úsznak a víz felszínén, a szél hatására néhol összegyűlnek, kellemetlenséget okozva a strandolóknak. A szél erősödésével a jelenség meg fog szűnni – áll a közleményben. 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás