Hirdetés

Az LMP szerint az egész beruházás zavaros hátterére világít rá ismét, hogy felszámolás alá került a balatonfenyvesi SunMarine vitorláskikötő kivitelező cége. A West-Balaton Travel Kft. ellen végrehajtási eljárás is folyamatban van. Az ellenzéki párt bízik benne, hogy ez már a jogellenesen megkezdett, súlyosan környezetkárosító beruházás végét jelenti. Az Előny Kft, a Balatonfenyvesi kikötő beruházója több állítást cáfol.

A balatonfenyvesi kikötőt a Kecskés Egon Zsolt és Deák Gábor tulajdonában álló Előny Kft. álmodta meg. Kecskés kiterjedt, offshore elágazásokkal is rendelkező céghálót mozgat, amelynek egy másik tagja felel az alsóörsi kikötő, jelentős csúszásba került, uniós pénzt is bőven felhasználó beruházásáért. A 2012-ben indult fenyvesi projekt megvalósítása több törvényt és szabályt megszegve Natura 2000 területen folyik és csaknem 4 hektár területet bitorol el a Balatonból. A munkálatok eredménye ezidáig két, a Balatonba több mint fél kilométer hosszan benyúló móló, miközben 70.000m3 kikotort iszapot zúdítanak a környező területekre. Az LMP ezért már az engedélyezési eljárás kapcsán feljelentést tett. Közérdekű adatigénylést is benyújtottunk, hogy tudni lehessen, a projektnek megítélt 393 millió forintos EU támogatást miképpen használták fel, hiszen a beruházásnak idén július végére már el kellett volna készülnie.

Kamionokkal hodrják a követ a mólóépítéshez

Az LMP bízik benne, hogy az ügyben tett feljelentése nyomán a bíróság kimondja, hogy az építkezés jogellenes, eltiltja a beruházót a további munkálatoktól, a felszámolás alá került kivitelező cég pedig eltakarítja maga után az eddigi környezetrombolás nyomait – írta Sallai R. Benedek, a Fenntartható fejlődés bizottság elnöke. 


Az írással kapcsolatban érkezett helyreigazítási kérelem augusztus 31-én, amit eredeti formájában közlünk:

1. „Az LMP szerint az egész beruházás zavaros hátterére világít rá ismét, hogy felszámolás alá került a balatonfenyvesi SunMarine vitorláskikötő kivitelező cége. A West-Balaton Travel Kft. ellen végrehajtási eljárás is folyamatban van.”

Az Előny Kft-nek – mint a Balatonfenyvesi kikötő beruházójának – semmilyen szerződéses, vagy más jogi kapcsolata nincs és sosem volt a WEST BALATON TRAVEL Kft-vel. Kikötőépítő fővállalkozójának, az Oktaéder Kft-nek szintén semmilyen szerződéses vagy más jogi, egyéb kapcsolata nincs az említett Kft-vel.

2. „A 2012-ben indult fenyvesi projekt megvalósítása több törvényt és szabályt megszegve Natura 2000 területen folyik és csaknem 4 hektár területet bitorol el a Balatonból.”

A Fenyvesi kikötőépítéssel kapcsolatban minden szükséges engedéllyel rendelkezik, minden engedély megfelel az érvényes törvényeknek, jogszerű és jogerős.
A 2000. évi CXII. törvény (Balaton törvény) és a 13/2015 (IV. 19.) TNM rendelet egyértelműen hiteles térképlapokon jelölve, a helyi rendezési tervekkel összhangban határozza meg a Balatonon azokat a helyeket – kivételeket -, ahol kikötőket lehet építeni.
Az épülő balatonfenyvesi Fenyves Yacht Club ilyen.

3. „Kecskés kiterjedt, offshore elágazásokkal is rendelkező céghálót mozgat, amelynek egy másik tagja felel az alsóörsi kikötő, jelentős csúszásba került, uniós pénzt is bőven felhasználó beruházásáért.”

A beruházás semmilyen offshore céget nem érint.

4. „A munkálatok eredménye ezidáig két, a Balatonba több mint fél kilométer hosszan benyúló móló, miközben 70.000 m3 kikotort iszapot zúdítanak a környező területekre.”

A fenyvesi kikötő felső síkjának legnagyobb távolsága a Balaton part síkjától 464,67 méter, amely nem kirívó méret a Balatonon. Példaként néhány kikötő adat:
– Siófok 470 méter
– Balatonöszöd 480 méter
– Balatonszemes 480 méter
– Balatonboglár 430 méter
– Balatonmáriafürdői 505 méter.

5. „A munkálatok eredménye ezidáig két, a Balatonba több mint fél kilométer hosszan benyúló móló, miközben 70.000 m3 kikotort iszapot zúdítanak a környező területekre.”

Balatonfenyvesen a kikötőből kikotort anyag 99%-ban homok – mennyisége jóval kevesebb, mint 70 ezer köbméter. Elhelyezése a humusz ideiglenes eltávolítása után, engedélyezett területen és módon történik, feltöltési-talajjavító célzattal.

6. „Közérdekű adatigénylést is benyújtottunk, hogy tudni lehessen, a projektnek megítélt 393 millió forintos EU támogatást miképpen használták fel, hiszen a beruházásnak idén július végére már el kellett volna készülnie.”

Az EU-s támogatás felhasználásának határideje jelenleg 2015. szeptember 30.

 

Budapest, 2015. augusztus 31.


 


 

Tiltakozás közepette építik be a Balatont

 

2015 május 3. 

Tiltakozás közepette építik be a Balatont

A balatonfenyvesi móló egy 300-350 férőhelyes vitorláskikötőt határol majd. És teljesen átrajzolja a nagystrand és üdülőövezet mai képét.

A fenyvesi Balaton-parton egymás után húznak el a kövekkel megrakott teherautók. Az épülő kikötőmóló túlsó vége a reggeli párába vész. Akár a másik partig is érhetne, mint egy valódi híd. Csikorognak a kövek a kerekek alatt, és valamiért az az emlék ötlik az eszünkbe, amikor a Dunát terelték el a csehszlovák dömperek, ugyanígy maguk alá öntve a hátukon hozott rakományt.

Kapcsolódó anyagok:

Tiltakozás közepette építik be a Balatont

Miért a fenyvesi Balaton-parton ne lenne mutyi?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás