A rovat kizárólagos támogatója

A miniszterelnök azt kérte az illetékesektől, hogy „porolják le” azokat a terveket, amelyek az elmúlt 20 évben születtek a Nyugati pályaudvar, illetve a Podmaniczky utca vasút felé eső oldalának felújításával, hasznosításával kapcsolatban. Felmerült ötletként ugyanis, hogy zöld sávot alakítanának ki ezen a területen, és összekötnék azt a megújuló Városligettel.

A mai kormányszóvivői tájékoztatón tettek fel kérdést a Miniszterelnökséget vezető miniszternek a Városliget felújításával, átépítésével kapcsolatban.  Lázár János szerint az már biztos, hogy minden építményt és infrastruktúrát felújítanak a ligetben, egyebek mellett ezért is szavaztak meg 25 milliárd forintot az állatkertnek. Felújítják és átépítik a közlekedési múzeumot, új helyre költöztetik a Fővárosi Nagycirkuszt, mélygarázst építenek, valamint formálódnak a múzeumi negyed tervei.

Orbán Viktor kérésére megvizsgálják, hogyan lehetne összefüggő zöld területtel összekötni a ligetet és a Nyugati pályaudvart, illetve a Podmaniczky utca vasút felőli oldalát. Ehhez átnézik az elmúlt 20 évben született elképzeléseket, pénz azonban nincs még erre a területre – mondta Lázár, de azt megjegyezte, hogy a zöld sávval elsősorban azokat akarják megnyugtatni, akik a liget zöldfelületéért aggódnak.

A Podmaniczky utca Nyugati felé eső oldalára tervezték a Gyurcsány-kormány idején az új kormányzati negyedet. A pályaudvaron el is kezdték a nem használt épületek bontását, illetve a szükséges terület felszabadítását, de a terv végül dugába dőlt- írta a hvg.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás