A rovat kizárólagos támogatója

Tömeges halpusztulás miatt általános halászati-horgászati tilalmat rendelt el a Somogy Megyei Kormányhivatal a Kapos folyó teljes Somogy megyei szakaszán péntektől.

A kormányhivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az élővizet ért szennyeződés következtében kialakult tömeges halpusztulás miatt elrendelt tilalom visszavonásig érvényes. Bázelné Mihályka Szabina, a Somogy megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy szerdán éjjel egy biztonsági szelep meghibásodása miatt ammónia került a levegőbe a Kométa 99 Kft.-nél, ezt másnap már nem mérték. Ezt követően tettek bejelentést horgászok halpusztulásról a Kapos folyóban, amelynek okát a környezetvédelmi hatóság vizsgálja. A hatósági vizsgálat fogja kideríteni, van-e összefüggés a Kométánál történt ammóniaszivárgás és a halpusztulás között – tette hozzá.

Kozári Miklós, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület elnöke az MTI-nek úgy fogalmazott: "két éven belül másodszor nullázták le a folyót", hiszen 2013 őszén a kaposvári cukorgyárból került vinasz okozott a jelenlegihez hasonló teljes pusztulást a folyó halállományában. Mint kifejtette, a cukorgyári vízszennyezés után több mint egy év elteltével kezdett végre újra visszaállni a kisfolyó halfaunája, ezért különösen nagy csapásként éli meg a 2300 tagú horgászegyesület az újabb halpusztulást.

Szerdán éjjel a Kométa 99 Zrt. kaposvári sertésfeldolgozó telephelyén ammónia szivárgott, két ember rosszul lett, mentők vitték őket kórházba. A helyszínre riasztott katasztrófavédelmi mobil labor méréseket végzett a környéken, az Izzó utcában magas gázkoncentrációt érzékeltek a műszerek. A szomszédos gyárat és üzemet kiürítették. Az ammóniafelhő Kaposvár toponári városrésze felé terjedt, azonban nem érte el a lakott területet. A hibát rövid időn belül elhárították a Kométánál, a szivárgás megszűnt, így másnap a telephelyen és a környékén is újraindult a termelés a Somogy megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint.

FRISSÍTÉS:   A dombóvári horgász egyesület rendőrségi feljelentést tett a Kaposon történt halpusztulás miatt

Kaposvár, 2015. szeptember 1., kedd (MTI) – A Kapos folyón történt tömeges halpusztulás miatt rendőrségi feljelentést tett természetkárosítás gyanújával ismeretlen tettes ellen a Dombóvári Városi Horgász Egyesület – közölte Bischof Attila, a szervezet elnöke az MTI-vel.  Beszámolója szerint a Kapos folyón múlt hét közepén kezdődött halpusztulás szombattól érte el Dombóvárt, azóta "nincs élő hal a vízben". Megjegyezte azt is, hogy a haltetemek összegyűjtése nehézkes, mert sekély a víz.
Többségében ponty, süllő, harcsa, csuka, amur, keszegfélék és egyéb védett halak estek áldozatul a vízszennyezésnek, a folyó fenekéről folyamatosan újabb tetemek kerülnek elő, ezek begyűjtésére hálót feszítettek ki a vízügyi hatósággal egyeztetve – tette hozzá.
Bischof Attila elmondta azt is, hogy két évvel ezelőtt a kaposvári cukorgyár által okozott vinasz-szennyezés után pusztultak ki ennyire a halak a Kaposból, amit követően legalább fél évig nem lehetett horgászni a folyón.
Múlt hét közepén a Kométa 99 Zrt. kaposvári sertésfeldolgozó telephelyén egy biztonsági szelep meghibásodása miatt ammónia-szivárgás volt. A hibát rövid időn belül elhárították, a szivárgás megszűnt, így másnap a telephelyen és a környékén is újraindult a termelés.
Az üzemzavar után a horgászok azt tapasztalták, hogy a Kapos vize barnássá vált, a halállomány teljesen eltűnt, illetve a halak pusztulását észlelték a folyó teljes Somogy megyei szakaszán a cég telephelyétől kezdődően.
A tömeges halpusztulás miatt általános halászati-horgászati tilalmat rendelt el a Somogy Megyei Kormányhivatal a Kapos folyó teljes Somogy megyei szakaszán péntektől. A Kométa ’99 Zrt. vállalta, hogy a vizsgálat befejezését követően "a kimutatott" halveszteség pótlásáról gondoskodik.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás