A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI/HVG

Áder János súlyos katasztrófa-forgatókönyvet vázolt fel ma a párizsi klímacsúcs résztvevői előtt. A rendkívüli szigorú biztonsági intézkedések közepette zajló csúcstalálkozón megjelent világpolitikusok 3 percet kaptak álláspontjuk kifejtésére. Merkel a fejlődő gazdaságok segítése mellett érvelt, Obama elismerte, hogy Amerikának nagy szerepe van a globális felmelegedésben, Putyin pedig egy kötelező érvényű megállapodást követelt. Egy klímaalap létrehozásáról már döntöttek a csúcs első napján.

A világ 151 vezetője gyűlt össze hétfőn a Párizs környéki La Bourget városban, hogy a lehető legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette megvitassa a klímaváltozás kérdéseit. A kisváros repülőterénél kialakított pavilonvárosban december 11-ig tart a rendezvény, amelyen 40 ezren, köztük 3 ezer újságíró vesz részt. A helyszínt mintegy 2800 rendőr és katona biztosítja.

Francois Hollande francia elnök és vendégei  Fotó:

 

Az ENSZ 21. klímacsúcsának jelentőségéről, célkitűzéseiről a Kalifornia Egyetem professzora, a téma avatott szakértője adott interjút nemrég a hvg.hu-nak. Kal Raustiala azt mondta, rendkívül fontos lenne, hogy a klímacsúcson olyan globális megállapodás szülessen, amely segíthet 2 Celsius-fok alatt tartani az átlaghőmérséklet növekedését. Azóta kiderült, hogy a nemzeti kibocsátási vállalások alapján ez nem teljesíthető. 183 felajánlás alapján 2,7 és 3,5 Celsius-fok között lehet a globális hőmérséklet-emelkedés 2100-ra – ez már tegnap kiderült. A felajánló országok együttesen az üvegházhatású gázok nagyjából 95 százalékát bocsátják ki.

A ma délutáni csúcson ott volt Angela Merkel német kancellár, Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnök is. Magyarországot Áder János köztársasági elnök képviselte. A megjelent politikusok délután három percet kaptak álláspontjuk kifejtésére.  Bejelentették, hogy húszmilliárd dolláros alapot hoznak létre megújulóenergia-projektekre. Az állami és magánforrásokból összeálló alap 2020-tól válik elérhetővé.

Obama azt mondta, ez az utolsó generáció, amely még tehet valamit a klímaváltozás ellen. A világ első számú gazdaságaként és az üvegházhatású gázok második legnagyobb kibocsátójaként az Egyesült Államok elismeri, hogy szerepe volt a globális felmelegedésben, és kész cselekedni ellene – tette hozzá.

Fotó:

 

Angela Merkel úgy fogalmazott, kötelező érvényű keretmegállapodásra kell jutni a tanácskozáson, és kötelező felülvizsgálatokat kell tartani annak érdekében, hogy a vállalásokat teljesítsék is. A német kancellár szerint a múltban a fejlett országok bocsátották ki az üvegházhatású gázok túlnyomó részét, így az igazságosság jegyében biztosítani kell, hogy a fejlődő országok hozzájussanak a klímaváltozás elleni fellépéshez szükséges pénzhez.

Fotó:

 

Hszi Csin-ping kínai elnök kulcsfontosságúnak nevezte, hogy vegyék figyelembe az egyes országok gazdasági fejlettségében megmutatkozó különbségeket, és engedjék meg minden országnak, hogy saját megoldást dolgozzon ki a globális felmelegedésre egy olyan együttműködési modell keretében, amelyben minden résztvevő nyertes lesz. A kínai államfő arra figyelmeztette a gazdag országokat, hogy teljesíteniük kell a fejlődő országok pénzügyi támogatására vállalt ígéretüket, cserébe pedig az érintett országok gyorsítsák fel energetikai ágazatuk átalakítását.

Vlagyimir Putyin jogilag kötelező érvényű, a kiotói jegyzőkönyvet felváltó megállapodás megkötését szorgalmazta, kiemelve, hogy tiszteletben kell tartani az előző klímakonferenciákon lefektetett elveket. Hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozás problémakörét integráltan kell kezelni, azaz a klímaváltozással együtt kell foglalkozni a természeti erőforrások és a környezet védelmével.

Fotó:

 

Áder János is felszólalt, azzal kezdte, hogy van egy visszatérő álma. Ebben az álomban a még meg nem született unokája kéri számon az államfőn 25 év múlva azt, hogy a világ miért nem akadályozta meg a klímaváltozás azon negatív hatásait, amelyek akkorra már közvetlenül veszélyeztethetik az emberi civilizációt. Áder János szerint ha az emberiség nem változtat mostani felelőtlen magatartásán, annak olyan súlyos következményei lehetnek, mint "az aszályok, árvizek, elsivatagosodás, pusztító természeti katasztrófák, éhínség, migráció és háborúk".

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás