A rovat kizárólagos támogatója

Sajtótájékoztatót tartott a hejőcsabai cementgyár újraindítását ellenző Miskolci Cementgyár STOP! Civil Munkacsoport. A rendezvény témája az üzem újraindítását célzó HCM 1890 Kft. Egységes Környezethasználati Engedélyét megfellebbező beadványok ismertetése, s a több mint 2000 miskolci lakos aláírását összegyűjtő Miskolci Cementgyár STOP! Civil Munkacsoport tevékenységének bemutatása volt.

 F. Nagy Zsuzsanna a Zöld Kapcsolat Egyesület alelnöke elmondta, hogy a munkacsoport igazságügyi levegőtisztaság-védelmi szakértőt kért fel az engedélyezési dokumentáció véleményezésére. Ennek felhasználásával összeállított fellebbezésük szerint Miskolc város légszennyezettsége közismerten kedvezőtlen, a szállópor (PM10) esetében évente 35 naptári napnál nem lehet több a 24 órás határérték túllépés, amit új légszennyező forrás létesítésekor teljesíteni kell. Miskolcon azonban ennek 2-3 szorosa az átlagérték. 2015-ben pedig már nyáron és ősszel is el kellett rendelni a füst-köd riadó tájékoztatási fokozatát, pedig ezelőtt ezekben az időszakokban nem volt példa. Ez a magas légszennyezettség tovább nem növelhető, amit jogszabály is tilt. 2014 márciusában az Európai Bizottság is felszólította Magyarországot, hogy biztosítson védelmet a polgárok számára a szálló por okozta szennyezettség ellen, felsorolva az érintett települések között Miskolc várost is.

A hulladék együttégető cementgyártás különösen légszennyező.

Ez Miskolcra különösen igaz, ahol a gyárat kifejezetten lakókörnyezetbe építették, védőtávolság nélkül. A lakott területek közelsége és a múltbéli üzem működésében tapasztalható anomáliák miatt a környezetvédelmi hatóságtól elvárható lett volna, hogy legalább 10 évre vonatkozóan értékelje a levegőtisztaság-védelmi mérések eredményeit, s ennek eredményét az engedélyezés során vegye figyelembe. Az engedélykérő ugyanis dokumentációjában kizárólag a viszonylag kedvező értékeket mutató 2014 évi levegőminőségi adatokat ismertette.

Az engedélykérelemben a cég által „vállalt” emissziós értékek valóban rendkívül kedvezőek, azonban nem részletezik, hogy a kedvező vállalt kibocsátási értékeket milyen módszerrel kívánják elérni, és nem történt meg az üzemzavarok előfordulásának várható gyakoriságának, azzal kapcsolatos intézkedéseknek az elemzése sem. A Civil Munkacsoport által felkért szakértő szerint megállapítható, hogy a környezethasználati engedélykérelem nem tartalmaz semmiféle garanciát arra nézve, hogy a kedvező tervezett/vállalt adatok a valóságban is megvalósulnak.

Az Aquatherma Egyesület szerint a cementgyár működésének zajvédelmi hatásai is jelentősek, már a kétezres években az akkori cementgyártót is többször kötelezték zajbírság kifizetésére és Miskolc Város Környezetállapot Értékelése (2005) is megállapítja: „A városban a HOLCIM Rt. cementgyára a legnagyobb zajszennyező üzem. A 2015-ben benyújtott környezethasználati engedély kérelem, a zajvédelmi modellezés mindössze két 2009-es, és 2010-es vizsgálati jegyzőkönyv alapján készült el, amikor nem működött a gyár. Azonban Miskolc Város 2013-ban elfogadott Zajstratégiai Intézkedési terve nyilvánosan elérhető, melyben szerepel: „…megállapítható, hogy a – Holcim Hungária Cementipari Zrt., – Kalcinátor Kft. okoz stratégiai küszöbérték feletti zajterhelést. Ha a későbbiekben újraindítják az üzemeket, akkor a fenti zajterhelésekre lehet számítani. Továbbiakban a zajcsökkentésre kötelezés a környezetvédelmi hatóság feladata.„ A tervezett szállítási volumennövekedés súlyos aggodalmat keltő zajforrás: a jelenlegihez képest 507 teherautóval fog naponta több közlekedni az egyébként is túlterhelt környezetben. A zajstratégiai intézkedési terv a Csaba vezér úton (3. sz. főút; Fogarasi u. – Nagyszalonta u.), az elkövetkező 5 évben a 10 dB-el meghaladó zajterheléssel érintett lakosok számának csökkentését, ill. megszüntetését javasolja, valamint a nehézjárművek közlekedésének további korlátozását (pl. a városban max. 7,5 t tehergépjármű).

Ambrus Gyöngyi, Kistokaj polgármestereként azt nehezményezte, hogy a BAZ Megyei Kormányhivatal elutasította ügyféli jogállás kérelmüket az EKHE eljárásban. Annak ellenére, hogy a kétezres években még egyértelműen hatásterülethez tartozó területként jelölte meg a hatásvizsgálati tanulmány. A kistokaji lakosok egészségének, gazdálkodási szándékainak védelme érdekében tevékenykedik a Civil Munkacsoportban. Ismertette az ÁNTSZ Miskolc város környezeti és lakossága egészségi állapota 2014. című jelentésből, hogy a légszennyező komponensek közül a szálló por koncentrációja esetenként kritikus mértékű, mint ahogyan a miskolci járásban az érrendszeri és rákos megbetegedések száma is az. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Pittsburghi Egyetem Egészségtudományi Intézetének 2015-ben itthon is publikált szakcikke szerint a levegőszennyezés és az autizmus között a tünetek alapján összefüggést feltételeznek: idegi-fejlődési rendellenesség, kommunikációs zavar, szociális kapcsolatok nehézségek jelentkeznek korai gyermekkorban.

dr. Megay Róbert ügyvéd szerint a jelenlegi cementgyár egy elhibázott gazdasági döntésnek köszönhetően került kialakításra az 1970 – es évek elején akként, hogy a gyárat gáztüzeléssel üzemeltetve ráépítették a Hejőcsaba és Görömböly kertes családi házaira, s emiatt rendszeres konfliktusgeneráló tényezővé vált. Aggasztó, hogy mindezt tetézve a kétezres évektől a környezetkímélőbb gáztüzelésről a rendkívül környezet szennyező szén és hulladék alapú energiaellátásra tértek át, amit a HCM 1890 Kft. úgy kíván változtatni a gyár újraindítása során, hogy a HOLCIM Rt. által szénnel és hulladékkal fűtött II. sz. kemence helyett úgy az I.sz. –mint a II. sz. kemencében szén és hulladékégetést kíván megvalósítani, ami az előző állapotokhoz képest kétszeres légszennyezést és egyben jelentős extraprofitot eredményezhet ugyanis lényegesen csökken az energiaköltség és a megsemmisített hulladékért a HCM Kft. pénzt is kap.

A környezet egészének védelmét elsődlegesnek kell tekinteni. Nem engedélyezhető olyan új tevékenység megkezdése, ami határérték túllépést okoz. Az engedélyezési dokumentáció egyáltalán nem nyújt biztosítékot arra vonatkozóan, hogy a családi házas övezetek, a turisztikai vonzerőnek számító településrészek nem szenvednek kárt, vagy hátrányt a cementgyár környezetszennyezése miatt.

Kerek István tüzeléstechnikai mérnök a Tapolcafürdőért Egyesület képviseletében elsősorban a tapolcai kőbánya újraindítását, a szállító szalag meghibásodása esetén a közúti szállítást tarja aggasztónak a turisztikailag frekventált üdülőövezetben élő lakosok és vállalkozások számára. A Miskolci Cementgyár STOP! Civil Munkacsoport folytatja tevékenységét. Jogi és civil nyomásgyakorló eszközökkel (beadványok, fórumok, demonstráció, stb.) kívánják felhívni a hatóságok és Miskolc Város vezetőinek, képviselő testületi tagjainak a figyelmét arra, hogy néhány száz munkahely megteremtése miatt a megismerhető lég- és zajszennyezettségi adatok és a hatályos jogszabályok alapján jelentős zaj és porkibocsátó üzem ebben a sűrűn lakott környezetben nem engedélyezhető. A fenti érvek alapján a környezetvédelmi szervezetek kérték az első fokú engedély visszavonását. 

 F. Nagy Zsuzsanna, kapcsolattartó info@zoldkapcsolat.hu, 70/600-2852

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás