A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Természetes, szerves eredetű a Tisza felszínén foltokban úszó és a parton kirakódó hab, valamint a víz helyenkénti barnás elszíneződése Záhony térségében – közölte ma az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

A napokban több országos és helyi médiumban megjelent, hogy a Tiszába nagy mennyiségű kommunális, tisztítatlan szennyvíz került, amelynek eredete nem ismert. A leírások szerint vastag barna habzást, valamint nagyon szennyezett vizet észleltek.

"Több millió m3 szennyvíz ömlik a Tiszába. Baranyi Krisztina, az Együtt önkormányzati képviselője a kormánytól és a környezetvédelmi hatóságoktól várja – hiába – hogy derítsék ki, honnan jön a szennyezés. A politikus egy palack fekáliás vizet vitt a földművelésügyi, majd a Belügyminisztériumhoz, ahol a portánál sem jutott tovább. Ilyen az, amikor egy országban csak papíron van környezetvédelem.- írtuk meg mi is.

A jelenségről nem érkezett bejelentés, és a járőrszolgálat sem talált problémát – hangsúlyozta az Országos Vízügyi Főigazgatóság.  Azt írták, hogy péntek délelőttől helyszíni szemlét tartottak a Tiszán Aranyosapáti és Záhony között. Az alacsony vízállás miatt a folyó mindkét partján és a vízfelszínen motorcsónakkal végeztek megfigyelést az OVF szakemberei a megyei katasztrófavédelem vízügyi hatóságának képviselőivel együtt.

Megvizsgálták az érintett szakasz szennyvíztisztító telepeit, a záhonyit és a mezőladányit, rendellenes kibocsátást azonban nem tapasztaltak – emelték ki.

A Tisza felszínén foltokban úszó és a parton kirakódott habot, valamint a víz helyenkénti barnás elszíneződését természetes, szerves eredetűnek minősítették, szennyezésre utaló jelet nem észleltek.  A jelenség megegyezik a korábbi évek hasonló időszakában, tartósan alacsony vízállás esetén tapasztaltakkal, ezért nem tartották indokoltnak, hogy vízminőség-védelmi készültséget rendeljenek el – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó anyagok:

Ismét szarfolyam a Tisza, de a hatóságokat ez nem érdekli

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás