Hirdetés

A Magyar Haltani Társaság honlapján a paduc, a halványfoltú küllő és a harcsa közül lehet választani. Hasonlóan az eddigiekhez, most is három őshonos halunk között dől el a verseny. A kitüntető címet az a faj nyeri el, amelyik december végéig a legtöbb voksot kapja.

Egyikük az áramvonalas testű paduc, amely közepes és nagyobb folyóink szép hala. Táplálékát nagyrészt a víz alatti köveken és tárgyakon kialakuló élőbevonat adja, amely zömmel moszatokból áll, de apró állati szervezeteket is tartalmaz. Ezt éles alsó ajkával vési le a tárgyak felületéről.

A másik jelölt a 10-15 centiméteres testhosszt elérő halványfoltú küllő, amely kisebb-nagyobb folyóvizeink alföldi és dombvidéki szakaszait jellemzi, de a Balatonban is honos. Aránylag kis elterjedési területének központja a Kárpát-medence, ezért nálunk törvényi védelmet élvez. Természetvédelmi értéke példányonként 10 000 Ft.

A harmadik aspiráns a harcsa. Legnagyobb ragadozóhalunk folyó- és állóvizekben egyaránt elterjedt. Kitűnő horgászhal, és szálkamentes húsa is kedvelt a halfogyasztók körében. Környezetéhez könnyen alkalmazkodik, és a víz fokozott felmelegedését is jól bírja, mert oxigénigénye csekély. Ezek a tulajdonságai az előttünk álló klímaváltozás során előnyt jelenthetnek számára, így a jövőben várhatóan növekedni fog a jelentősége.

A jelöltek közül 2016. december 31-ig lehet választani a Magyar Haltani Társaság honlapján, eredményhirdetés január elsején.

 

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás