Hirdetés

A minap került ki a kormány honlapjára a földművelésügyi miniszter tervezete, amely a védett állatokról szóló rendeletet módosítaná az eurázsiai hódok kárára. A csatolt magyarázat szerint az eurázsia hódok (Castor fiber) magyarországi állománya az utóbbi években jelentősen megnőtt, részben a természetes szaporodás és terjeszkedés, részben tudatos betelepítés miatt.

Mivel természetes ellenségük nincs, a minisztérium szerint arra lehet számítani, hogy a növekvő trend folytatódna, hamarosan még többen lennének. Azt írják, hogy ahogy nőtt a hódállomány, a hódok által okozott kár is egyre több, jelezték ezt az árvízvédelemmel foglalkozók, az erdő-és mezőgazdálkodók is. A tárca magyarázata szerint a faj állományszabályozása (gyakorlatilag a hódok gyérítése) árvízvédelmi indokok alapján (közérdekből) ugyan most is engedélyezhető, de "az erdészeti és mezőgazdasági károk mérséklése, csökkentése érdekében szükségessé váltak olyan intézkedések, amelyeket a védett állatokra vonatkozó jogi előírások alapján nem engedélyezhet a hatóság, így indokolttá vált a faj státuszának felülvizsgálata"- szúrta ki az index.

A tervezett jogszabály-módosítás az eurázsiai hód erdő- és mezőgazdasági érdekből történő állományszabályozását tenné lehetővé – foglalták össze a lényeget. A rendelet a módosítás után azt mondaná ki, hogy az eurázsiai hódot akkor lehetne zargatni (a rendelet nyelvén riasztani) vagy elpusztítani, ha ezt az erdő- és mezőgazdaságban, valamint a vízgazdálkodásban keletkezett súlyos károk megelőzése érdekében teszik, a kártétel bizonyítható, nincs más kielégítő megoldás és a gyérítés nem jár a természetes állomány tartós sérelmével.

Hód által kidöntött fa, az előtérben egy szárcsávalHód által kidöntött fa, az előtérben egy szárcsávalA gyérítéshez a természetvédelmi hatóság engedélyezésére lenne szükség, és csak szeptember 1. és március 1. között lehetne majd végezni. A hódokat kétféleképpen engednék elpusztítani olyan embereknek, akiknek képesítésük van az adott módszer alkalmazására: vagy "az egyed életének kioltását élve fogó csapdával történő megfogás után, kíméletesen" vagy vadászlőfegyverrel. Az elpusztított hódok tetemének "származékát", vagyis tipikusan a hódbundát a gyérítést végző megtarthatná, de csak korlátozott számú példányra kaphatna engedélyt.

A bundákkal kereskedni, azokat csereberélni, árulni, az országból kivinni tilos lenne. A tervezetről március 3-ig várják a véleményeket a jogifo@fm.gov.hu címen.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás