A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: mno.hu

Egymilliárd forintnyi brüsszeli pénzből kampányolhat a magyar nemzeti kukacég. A monopolhelyzetbe hozott állami cég nem feladatai ellátásának támogatására, hanem társadalmi szemléletformálás címén kapja a csillagászati uniós összeget. A hatalmas közpénzt felemésztő vállalat egyébként nem is foglalkozik szemétszállítással, a számlázás és a szemétdíjak beszedése lenne a feladata, de ezzel sem képes megbirkózni.

Úgy tűnik, az év végéig kellett várni arra, hogy 2017 egyik legkínosabb európai uniós pályázati döntése megszülessen Magyarországon. A kormányzati pályázati portál adatai szerint ugyanis a nemzeti kukaholdingként ismert társaság – az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. – nyert egymilliárd forintnyi brüsszeli pénzt, amely az alapvető feladatait sem képes ellátni megalapítása óta. A monopolhelyzetbe hozott állami cég nem feladatai ellátásának támogatására, hanem társadalmi szemléletformálás címén kapja a csillagászati uniós összeget. A hatalmas közpénzt felemésztő vállalat egyébként nem is foglalkozik szemétszállítással, a számlázás és a szemétdíjak beszedése lenne a feladata, de ezzel sem képes megbirkózni.

A Magyar Nemzet is  többször is beszámolt arról, hogy a cég számlázási rendszere gyakorlatilag működésképtelen, s a fogyasztók több hónapos késéssel kapják meg a kifizetendő számláikat, sőt nemritkán hamarabb kapnak fizetési felszólítást, mint fizetési értesítőt. Nemrég akadt olyan ügyfele a cégnek, aki mindeddig nem kapott számlát, év végén viszont kettőt is postáztak neki, nem várt karácsonyi ajándékként.


Az eddigi 2 milliárdos fejlesztés ellenére káosz a kukaholdingnál

Összevissza küld számlákat az állami kukacég. A számlák az ország több településén is késve és hibás összegekkel érkeznek meg, és olyan is van, hogy a fizetési felszólítás előbb érkezik, mint maga a csekk, vagy két azonos összegű számlát küldenek egyszerre.


Kaotikus állapotok ide vagy oda, a jelek szerint a kukaholdingnak is járt karácsonyi ajándék, ugyanis a december 4-i döntés alapján valamivel több mint 999 millió forint brüsszeli forrást nyert el az unió környezeti és energiahatékonysági programjából. A pályázat keretében az a társaság célja, hogy felhívja a nyilvánosság figyelmét a hulladékképződés megelőzésére, az elkülönített hulladékgyűjtés helyes gyakorlatának megismertetésére, illetve a tudatos és felelősségteljes hulladékkezelésre. Mint írták, információs programsorozatokkal, kampányokkal és közösségi együttműködések megvalósításával szeretnék a társadalom szemléletét formálni a környezet megóvása érdekében. A projektismertető alapján nem kizárt, hogy a kormány egyik kedvenc kommunikációs cége kapja majd meg a feladatot.

Az állami cég az óvodásokat is meg kívánja szólítani a program keretében. A környezettudatos magatartást ajándéktárgyakkal, szemléltetőeszközökkel és oktatási anyagok elkészítésével – mint mobil kiállítási stand, palackzsugorító gép, makettek, óvodai megállító táblák – igyekeznek majd elérni. Az állami cég tehát a társadalom minél szélesebb körét igyekszik megszólítani, őket azonban gyakorlatilag lehetetlenség utolérni. A Magyar Nemzet többször is megpróbálta felvenni a kapcsolatot a társasággal például akkor, amikor az ügyfeleiket követelésbehajtókkal fenyegették, még azelőtt, hogy a fizetendő számlát kipostázták volna nekik. De hiába keresték őket, nem jártak sikerrel.  Még a cég szóvivőjét, Csizmadia Tamást is lehetetlen volt elérni, amikor legutóbb azt próbálták megtudni, hogy pontosan milyen típusú autók tartoznak a 21 járműből álló flottájukba, amit a cég menedzsmentje használ. Az NHKV honlapján nyilvánosságra hozott szerződések listájából ugyanis kiderült, hogy a cég nettó 130,6 millió forint értékben bérel autóflottát a LeasePlan Hungária Kft.-től, 48 hónapon át. Ez havi 2,7 millió forintot jelent csak a járművekre, ezenfelül a Mol Nyrt.-vel kötött szerződés alapján üzemanyagkártyával történő üzemanyag-vásárlásra negyedévente nettó 11,43 millió forintot költ a cég.

Az autó- és irodabérlés, a telefonköltségek és a számlázási kiadások mellett egyébként személyi költségei is bőven vannak az összesen 155 főt foglalkoztató kukaholdingnak. Weingartner Balázs elnök-vezérigazgató havi egymillió forintos fizetésével és 200 ezres kafetériakeretével nem tartozik ugyan a legjobban fizetett állami cégvezetők közé, de helyettese is 950 ezret, az igazgatósági tagok pedig 800 ezer forintot keresnek.

Milliárdok a számlázási rendszerre

Az, hogy a kukaholding számlázási rendszere még mindig nem működik, azért érdekes, mert a társaság összesen 735,7 milliót költött annak kiépítésére. Az eredeti tervek alapján tavaly április óta már működnie kellene. Miután a fejlesztések nem érték el a várt sikert, a vállalat 1,26 milliárd forint értékben adott megbízást bizonylatkészítő rendszere üzemeltetési és informatikai feladatainak ellátására idén szeptemberben. Utóbbi pályázat nyertese az Euromacc Adatfeldolgozó és Szolgáltató Kft. lett. A társaságnak Hauser Gábor Miklós és Brasnyó Péter a tulajdonosa, akik Garancsi Istvánnal, a miniszterelnökhöz közel álló üzletemberrel közösen jegyeznek egy harmadik céget is.

Kapcsolódó anyagok:

Az eddigi 2 milliárdos fejlesztés ellenére káosz a kukaholdingnál

Megbénult a hulladékszállítás, jöhetnek az oligarchák

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás