Hirdetés

A főváros szerint nem volt joga kivágni a margitszigeti fákat a bontást végző cégnek, mert nem adtak rá engedélyt. A 26 méter magas új teniszstadion ügyében egyelőre senki nem mondja ki, megépül-e vagy sem a Margitszigeten.

Rengeteg fát vágtak ki a Margitszigeten a régi teniszpályák bontása ürügyén. A hvg.hu-nak azt nyilatkozta egy biztonsági őr, hogy már az új teniszstadion építését készítik elő – a baj csak az, hogy az erről szóló törvényt Áder János megvétózta, Tarlós István főpolgármester pedig kerek perec azt mondta, nem hajtja végre a döntést, mert nem egyeztettek vele.

A Magyar Teniszszövetségtől annnyit sikerült a lapnak megtudnia, hogy a szövetség teljesíti a kormánnyal és ATP-vel kötött, versenyre vonatkozó szerződését, de azt már nem kommentálta az általuk elért főtitkár Richter Attila Sebastien, hogy ebben a szerződésben van-e szó a helyszínről. Vagyis egyelőre nem mond arról a szövetség semmit, hogy a Margitszigeten vagy máshol épül az ATP-verseny helyszíne.

A Főváros viszont továbbment. Állítja, ő csak arra adott hozzájárulást, hogy lebontsák a leromlott épületeket, fakivágásokra nem. A bontáshoz való hozzájárulás nem mentesíti a beruházót a tevékenységhez szükséges egyéb szakhatósági, hatósági és tulajdonosi engedélyek beszerzése alól, amelyek megléte nélkül a kivitelezési munkák nem kezdhetők meg.

"Nem adtunk tehát engedélyt vagy hozzájárulást fák és fásszárú növények kivágásához, illetve bármiféle új felépítmény előkészítési és kivitelezési munkálataihoz sem, hiszen nem léteznek még konszenzuson alapuló tervek."

Ezek szerint a beruházó engedély nélkül vágta ki a fákat, egy egész kis ligetet. ZELKI JÁNOS TOVÁBBI FOTÓI >>>

A HVG kérdezte az új stadion a törvény szerinti beruházóját, a Nemzeti Sportközpontokat is, mi a helyzet, a Margitszigeten vagy máshol épül-e meg a stadion, válaszukat várja.
 

Így néz ki felülről a főváros tudta nélkül letarolt terület a Margitszigeten

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás