A rovat kizárólagos támogatója

Fontos lépés történt az UNESCO Világörökség részét képező bulgáriai Pirin Nemzeti Park védelmében. A WWF partnereivel pert nyert Bulgária kormánya ellen, amelynek tervei megnyitották volna az építkezések előtt a nemzeti park területét.

2017 márciusában a bolgár környezetvédelmi miniszter úgy döntött, hogy a Pirin Nemzeti Park új kezelési tervének elkészítése nem igényel stratégiai környezeti hatástanulmányt. A terv szerint a jelenleginél több mint 12-szer nagyobb területen engedélyeznék az építkezéseket, illetve a park területének közel 60%-án lehetségessé válna a kereskedelmi célú fakitermelés.

A terv kidolgozását európai uniós forrásokból fedezték.

A bíróság mostani döntése szerint azonban a kormány köteles gondoskodni arról, hogy elkészüljön a megfelelő környezeti hatástanulmány. “Ez nagyszerű hír mind a Pirin számára, mind azoknak, akik a védett terület megóvásáért küzdenek. A döntés értelmében a kormánynak biztosítani kell, hogy a Pirint fenyegető veszélyeket felmérjék és elkerüljék” – mondta Katerina Rakovska, a WWF Bulgária természetvédelmi szakértője.

Világszerte több mint 125 ezer ember írta alá azt a WWF által indított petíciót, amely felszólítja Bojko Boriszov bolgár miniszterelnököt a tervezet átalakítására annak érdekében, hogy az ne veszélyeztesse se a természeti környezetet, se a helyi közösségek megélhetését. A WWF többször is arra figyelmeztetett, hogy a tervezet súlyosan fenyegetné a Pirint, valamint annak UNESCO világörökségi státuszát, amelyet bolgár és európai jogszabályok is védenek.

Pirin Nemzeti Park Pirin Nemzeti Park
A képre kattintva galéria nyílik.

A Pirin Nemzeti Park olyan ikonikus fajoknak ad otthont, mint a barnamedve, a szürke farkas vagy a békászó sas. Az itt található természetes fenyőerdők nyújtanak menedéket annak az 1300 éves balkáni páncélfenyőnek is, amit a Balkán-félsziget legidősebb tűlevelű fájának tartanak.

A legutóbbi döntés ellenére a Pirin jövője továbbra is bizonytalan, mivel a kormány még fellebbezhet. Ráadásul a parkra most is minden percben nagy nyomás nehezedik, hiszen 2017 decemberében a jelenleg hatályban lévő kezelési tervben a kormány természetvédelmi szempontból veszélyes változtatásokat vitt keresztül.

 

 

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás