A rovat kizárólagos támogatója

A Roszatom arra számít, hogy a Paks II. atomerőmű építésének kezdetét jelentő első betonöntés 2019-ben vagy 2020-ban történik meg.

Mindezt Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója közölte a TASZSZ hírügynökséggel tegnap az északnyugat-szibériai Jamal-félszigeten lévő Szabettában.
A vezérigazgató elmondta, hogy a Roszatom és a magyar kormány szoros kapcsolatot tart fenn. A TASZSZ emlékeztetett: a Roszatom arra számít, hogy Paks II. építése legkésőbb 2019 októberében kezdődhet meg. (MTI)
 

Azért is külön fizetünk az oroszoknak, hogy hitelt adnak nekünk Paks 2-re

Azért is külön fizetünk az oroszoknak, hogy hitelt adnak nekünk Paks 2-re

Az orosz hitel 80 %-át törlesztette már Magyarország – mondta Süli János, paksi fejlesztéséért felelős miniszter. Majdnem félmilliárdot pedig azért fizetünk Moszkvának, hogy egyáltalán hitelt kapjunk tőlük.

A paksi atomerőmű építése eddig 98 millió euróba került, ennek a 80 százalékát, 78 millió eurót hívott le Magyarország az orosz hitelből, amit  azonban rögtön vissza is fizetett – válaszolta Szél Bernadett független parlamenti képviselő kérdésére Süli János tárca nélküli miniszter.
Azt eddig is tudtuk, hogy az Oroszországgal kötött hitelszerződésben lehetőség van arra, hogy a magyar állam bármikor előtörlessze a lehívott összeget, Süli elmondása szerint "a kedvező pénzpiaci feltételeket kihasználva" idén májusban ez meg is történt, így most egy fillérrel sem tartozunk az oroszoknak – írja a Süli tájékoztatóját idéző Portfolio.hu.

 

 

 

 

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás