Ökoházat avattak Hárskúton

greenfo/MTI

2005. november 3. 7:01

Megújuló energiával működtetett ökoházat avattak a Bakonyban, a Hárskút községben. A 30 millió forintos beruházással felépített irodaház energia-ellátását négy napkollektor, nyolc napelem, két szélturbina és egy aprítékkazán biztosítja.

Radzik Károly, a Hárskúti Megújuló Energia Központ Kft. ügyvezető igazgatója a házavatón elmondta: az ökoház csak az első létesítménye - lényegében irodaháza - annak a ökogazdasági projektnek, amelyet a jövő évtől kezdenek majd megvalósítani. Tájékoztatása szerint tavasszal kezdik a biogazdaság létrehozását a Veszprém megyei község határában; elsőként egy kecsketelepet létesítenek, ahol mintegy 500-600 kecskét tartanak majd. A telep mellett felépítenek egy tejüzemet és sajtházat. Az igazgató hangsúlyozta: megállapodtak a Gödöllői Agrártudományi Egyetemmel őshonos magyar kecske génbank létrehozására. Az ökofarmon bemutató jelleggel tartanak majd szürke marhákat, rackajuhokat és mangalica disznókat is. Radzik Károly szerint a jövő évi terveik közt szerepel egy oktatási és kutatási központ létesítése is, ahol biogazdálkodásra tanítanák a gazdálkodókat.
A projekt része olyan lakóépületek felhúzása is a bioparkban, amelyek kizárólag megújuló energiával működnek majd. Az igazgató ismertetése szerint az oktató-kutató központ és a biogazdaság létrehozására körülbelül 800 millió forintot fordítanak. A projekt legnagyobb beruházása a mintegy 30 toronyból álló szélerőmű-park létrehozása a hárskúti fennsíkon, 13 milliárd forintos költséggel. Már rendelkeznek a jogerős környezetvédelmi engedéllyel, jövőre megkezdik a tornyok alapozását és felállítását, s a 2006. év végén működni fognak a szélkerekek.
Kapcsolódó cikk: Szélhám, naplopás, fanyűvés




Hozzászólások

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezzen be.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

Szeretne cikket írni? Megosztaná véleményét? Itt megteheti!
Felhasználóbarát honlap
Kiváló Magyar Tartalom
Járjon zöld szemmel! Küldje be fotóit itt!

hirdetés