A hideg, ámde napos időben az Astoriánál gyülekeztek február 17-én kettőkor a zöld aktivisták és szimpatizánsok. Sokan fehér gázmaszkot, sőt egyesek komplett katonai gázálarcot vettek, hogy kimutassák, mennyire tartanak az asztmát és tüdőrákot okozó molekuláktól. A számos transzparens mindenféle szójátékkal utalt a rendezvény fő mondanivalóira – a tömegközlekedés és a kerékpározás előnyeire, a szmog káros hatásaira, a dugódíj szükségességére. Bár ezúttal gyalogos felvonulásról volt szó, a Critical Mass mozgalom felhívására a bringások is szép számmal képviseltették magukat. A hét civil egyesület és mozgalom által szervezett, mintegy 500 fős megmozdulás a Károly körúton haladt végig az Astoriától a Városház térig.
A Városházánál először László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke tartott beszédet. „Borzalmas állapotban van a város” – mondta, majd hozzátette, hogy manapság senkinek nem jut eszébe a gyerekeivel, unokáival a Körúton sétálni. „Szeretnénk, hogy mindenkinek elérhetővé váljon a sétálás. Minden úton minden járművet figyelembe kell venni, nem csak az autókat” – mondta a zöldek céljairól a kerékpáros érdekvédelmi szervezet képviselője.
Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke arról beszélt, hogy évről évre nő az asztmások és a rákos betegek száma a rossz levegő miatt. Pozitívnak tarja, hogy néhány változást azért elindított a városháza, így például a teherjárművek behajtásának korlátozását. Véleménye szerint a levegő szennyezettségének csökkentése gazdaságilag is kifizetődő.
Ezután Rohonyi Péter, a Greenpeace képviselője olvasta fel a zöldek petícióját. A petició fő követelései: hiteles tájékoztatás, előny a tömegközlekedésnek, a dugódíj bevezetése, a teherautó-forgalom csökkentése a városban, kerékpár- és gyalogosbarát város, illetve több zöldfelület. A nyílt levél teljes szövege itt olvasható.
A petíciót Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes vette át, aki előtte a zöldekkel együtt vonult végig a tüntetés útvonalán. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy tavaly komoly változások kezdődtek a környezetvédelem terén. Ennek egyik jele a főváros és a Magyar Kerékpárosklub közötti folyamatos együttműködés. Szavait a hallgatók közül többen mellébeszélésnek nevezték, így a politikus végül nem mondta végig mondandóját.
A levegőszennyezettségi határtékek kapcsán az elmúlt hetekben erőteljes vita alakult ki a zöldek és a Főváros között. A Főváros ugyanis tagadja, hogy aggodalomra lenne ok, és állításuk szerint a mért értékek messze vannak az egészségre káros határértékektől. A zöldek viszont a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által üzemeltetett mérőállomások, az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) és az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet adataira hivatkozva sötét képet festenek a helyzetről.
------------ A tüntetés végén Hagyó Miklós több tüntetővel megbeszélte, hogy február 20-án 13:30-kor órakor várja őket meghallgatásra a Főpolgármesteri Hivatalban, a 156-os szobában. A meghallgatással kapcsolatban a demonstrálók részéről Vári Erzsébetet érdemes keresni, az evari@freemail.hu e-mail címen.
|