 |
A Környezetvédelmi Újságírók Társasága tevékenységét támogathatja az SZJA 1 százalékával. Adószámunk: 18085882-1-43. Közhasznú egyesületünk bevételeit honlapunk naprakész üzemeltetésére fordítjuk.
|
|
|
|
 |
|
| Virág Robin Hoodnak |
| [2008. jún. 12. 6:36] |
|
Figyelemfelkeltés, bürokráciaellenesség vagy közérzetjavítás a céljuk azoknak a törvényesség határán lavírozó civil mozgalmaknak, amelyek egyike a napokban ültetett be virágokkal lepusztult hazai köztereket. |
| |
|
| |
A gerillák ásókkal virágágyást készítenek, a területet a szmogot jól tűrő begónia- és büdöskepalántákkal aknásítják el, majd az öntöző szanitécek ellátják a csemetéket az első nap túléléséhez szükséges vízmennyiséggel. A terület körbekerítése után visszavonulnak a bázisra - szólt a budapesti Krisztina tér környékét a múlt hét szerdán éjszaka "elvirágosító" Pipitér hadművelet napiparancsa. Miután a gerillák tavaly nyáron nemcsak a fővárosi Margit híd lámpaoszlopai tövébe telepítettek sikerrel árvácskákat, hanem Miskolcon, Debrecenben és Nyíregyházán is teljesítették missziójukat, az idén már egy hónapja toborozzák a civileket, hogy - mint Tamás Dorka, a Zöld Vadművelet sajtószóvivője a HVG-nek elmondta - már tucatnyi városban állíthassák csatasorba szimpatizánsaikat.
Az első gerillakertészeti kihágást - melynek során engedély nélkül csinosítottak ki virágokkal egy közterületet - a New York-i Green Guerillas aktivistacsoport követte el 1973-ban, egy elhanyagolt telek rendezett kertté alakításával. Az ottani városvezetés azonban - csakúgy, mint Magyarországon - eltekintett a büntetéstől, sőt jelképes (egydolláros) összegért utólag bérbe adta a szóban forgó, azóta a gerillák vezére, Liz Christy nevét viselő parkká avanzsált területet. A militáns városszépítők példáját hamarosan Európában is követték. Olyannyira, hogy a műfaj klasszikusaként - első összehangolt akciójaként - ma már a brit Termékeny Ellenállás (Resistance is Fertile) szervezetnek az ezredfordulón Londonban, Bristolban, Brightonban, Bradfordban, Manchesterben és Sheffieldben egy időben végrehajtott palántázását emlegetik.
Jóval meglepőbbek és akár még a résztvevők testi épségét is veszélyeztethetik olyan, a közterület-használat újragondolását célzó féllegális civil megmozdulások, mint például a villámcsődületekből Amerikában kiágazott úgynevezett nagyvárosi játszótér (angolul: urban playground) mozgalom. Az utóbbi magyarországi meghonosítására törekvő 4K, vagyis a Negyedik Köztársaság nevű csoport tavaly ősz óta például féltucatnyit szervezett a "Keresd a zászlót!" nevű csapatjátékból. Ennek lényege, hogy forgalmas, jellemzően belvárosi közterületeken két csapat óriási fogócska keretében próbálja megszerezni egymástól zászlaikat, ügyet sem vetve a járókelőkre és a gépjárművekre. De a 4K tartott már Budapesten - szintén amerikai mintára - plázafoglalást, valamint olyan "spontán házibulit", amelyhez késő esti metrójáratokon találtak megfelelő helyszínt. Állításuk szerint mindannyiszor többtucatnyian csatlakoztak performanszukhoz, azaz - mint internetes kiáltványukban fogalmaznak - éltek "sorsunk alakulása kollektív meghatározásának" jogával.
A "közösségi tér aktív birtokbevételi" vágyának markáns formája a foszladozó szociális hálót önkényesen foldozgató, a használaton kívüli ingatlanokat lakóhelyként hasznosító házfoglaló mozgalom is, amely Magyarországon csupán egy-két halovány próbálkozást mutatott fel eddig. Az India nagyvárosainak peremén a 20. század derekán feltűnt korai úgynevezett squatcsoportok még szükségből költöztek a gyakran vízvezeték és egyéb komfort nélküli, romos házakba, ám nyugat-európai követőik az 1980-as évek második felétől a metropolisokban, különösen Berlinben már a rászorulókat felkaroló értelmiségiek voltak. A rendszerint a fogyasztói társadalom szimbólumainak - bevásárlóközpontnak, irodaépületnek - szánt, átépítés előtt álló ingatlanokat birtokba vevő csoportok ideiglenes (néhány hétre vagy akár évekre) közösségformáló underground kávézókat, koncerttermeket is kialakítanak társadalmi üzenetük részeként - mondja Csillag Gábor kulturális antropológus, a Védegylet aktivistája.
Egészen más módszerekkel dolgozik a plakátkészítő gerilla, aki a konzumtársadalom saját formanyelvének kiforgatásával tart görbe tükröt. Így került például tavaly Szegeden az egyik nemzetközi bevásárlóláncnak a narancsot diszkontáron kínáló plakátjára az eredeti helyett a "Banán (génkezelt): 99 forint" felirat. Az óriásreklámokat a saját nyomtatott szövegeivel átragasztó-felülíró plakáthacker akkor ér célt, ha a gegjei közvetítette, csak látszólag könynyed üzenetek nem szájbarágósak, és inkább mosolyra fakasztják, mint bosszankodásra késztetik az átlagfogyasztót - beszél ars poeticájáról a HVG-nek a Kétfarkú Kutya Valóságteremtő Központot életre hívó és egy személyben működtető szegedi plakátoló, Kovács Gergely. Az egyetemista egy közlekedési lámpa oldalára "Vigyázat! Istennel megfigyelt terület" szórólapot ragasztott, míg egy bank hirdetését - Utaljon céges hitelkártyával! - "Utáljon céges hitelkártyákat"-ra ferdítette. A jogszerűség pengeélén táncoló társadalomkritikusnak - a gerillakertészekkel ellentétben - nem minden akciója maradt megtorlatlan: a MÁV például perrel vett elégtételt azért, mert Kovács a szegedi pályaudvar előtt a vasúttársaság önreklámjának tűnő falragaszokat helyezett el "A vonatokat direkt nem takarítjuk" felirattal.
Bár a Kovács képviselte stílust általában egy kalap alá veszik az 1970-es években a New York-i metróaluljárókból a felszínre bukkant, mára street artként, utcai művészetként elismert (figuratív) graffitizéssel, a csak a legutóbbi években dívó plakát(át)ragasztás inkább közösségi művészet, úgynevezett public art. Ez utóbbinak ugyanis az önkifejezésen túl közösségi szerepe is van: reagál az aktuális társadalmi problémákra, és művelője nem ragaszkodik az anonimitáshoz - sorol különbségeket Petrányi Zsolt művészettörténész. Az utcait a közösségi művészettől elválasztó határok azonban nem mindig élesek, amire jó példa, hogy a londoni Tate Modern galéria éppen két hete engedte meg féltucatnyi graffitisnek, hogy alkotásaikat épületének falára fújják. De nehéz eldönteni azt is, hová tartoznak a tavaly nyáron számos budapesti közlekedési lámpa sárga jelzésére ragasztott mosolygó arcok (szmájlik). A matricák kivitelezői ugyanis máig megőrizték névtelenségüket, nem mondható róluk, hogy aktuális társadalmi problémákra reagálnának, közlekedéspszichológusok szerint mégis komoly (pontosabban vidám) közösségi szerepük lehet az autósok körében. |
|
| Forrás: hvg.hu |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
