 |

A Környezetvédelmi Újságírók Társasága tevékenységét támogathatja az SZJA 1 százalékával. Adószámunk: 18085882-1-43. Közhasznú egyesületünk bevételeit honlapunk naprakész üzemeltetésére fordítjuk.
|
|
|
|
 |
 |
| Nemzetközi egyezményeket sérthet a mohi atomerőmű |
| [2010. márc. 18. 9:1] |
 |
|
Az ENSZ Aarhusi bizottsága Genfben tárgyal a mohi atomerőmű kiépítéséről. A Globan 2000 és más kormányon kívüli szervezetek panasza alapján nemzetközi egyezményeket sért az erőmű.
|
| |
|
| |
A szervezetek legfőbb kifogása, hogy az erőmű hármas és négyes blokkjának megépítésére kiadott 1986-ból származó építési engedély annak elegendőnek bizonyult volna, amennyiben 2008-ban az Atomfelügyeleti Hivatal ad ki engedélyt az építkezés megváltoztatására. A szervezetek emellett kifogásolták, hogy a nyilvánosság nem vehetett részt az eljárásban, ami szerintük nemzetközi kötelezettségvállalásokat sért.
Lucia Szabová, a szlovák Greenpeace szóvivője közölte, a keddi napon mindkét fél feltárhatja bizonyítékait, a bizottság pedig mintegy három hónap múlva hozza meg döntését. A bizottság ülésén Szlovákiát egy széleskörű delegáció képviseli, amelynek tagjai közt vannak az atomfelügyelet, a Szlovák Villamosművek, a környezetvédelmi minisztérium képviselői, valamint a Mohi környékén fekvő települések polgármesterei.
Az Aarhusi bizottság háromhavonta ülésezik, és csak néhány benyújtot panasszal foglalkozik egyszerre. A szóvivő közlése szerint csak azok a panaszok kerülnek elé, amelyek relevánsak és fennáll a gyanúja, hogy nemzetközi egyezményt sértenek. A bizottság döntése kötelező érvényű, a legnagyobb nemzetközi jelentőséggel bír, és az is előfordulhat, hogy kötelezik Szlovákiát, hogy az egész engedélyezési folyamatot kezdje elölről. Legrosszabb esetben pedig még az is előfordulhat, hogy az Európai Bíróságra nyújtanak be panaszt Szlovákiával szemben, amelyet csak más EU-tagállam, vagy az Európai Bizottság tehet meg. |
 |
| Forrás: kitekinto.hu |
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|