A „Fire Paradox” jelentős, az Európai Unió által elfogadott, 2006. elején induló, négy éven át tartó, az erdőtüzekkel foglalkozó közös kutatási projekt. A lisszaboni székhelyű Portugál Felsőfokú Agronómiai Intézet a projekt összefogója. A kutatás minden bizonnyal jelentős hatást gyakorol majd az európai erdészeti politikára.
A tűzzel kapcsolatos ellentmondásos helyzet minden kontinensen szemmel látható. Az embernek a stabilitás és termelékenység javát szolgáló, a természetes ökoszisztémák dinamikájának szabályzásához szüksége van a tűzre. Az ellenőrizetlen tűzhasználat azonban gyakorta vezet ökológiai és embert sújtó katasztrófákhoz, ami fenyegeti a fajok sokféleségét, ökológiai veszteségeket vagy a közjólét súlyos károsodását idézve elő.
Európában, néhány évvel később, mint Észak-Amerikában nyilvánvalóvá vált, hogy a szisztematikusan végrehajtott tűzmegelőző „kizáró” politika valójában éppen a kívánatossal ellenkező hatást váltja ki. Általában megnöveli a tüzek kockázatát, ami a „védett”, felhalmozódott biomasszának tulajdonítható. Gyakorlati szakemberek tapasztalatai, valamint az eddigi tüzek ökológiai kutatásai alapján a Fire Paradox projekt célja az európai körülményekhez alkalmazkodó, új tűzkezelő és erdőtűz kockázatcsökkentő elvek és módszerek kidolgozása. A projekt résztvevőinek törekvése, hogy kutatásaikkal konkrét, használható és működőképes megoldásokat dolgozzanak ki, melyekkel hozzájárulhatnak az olyan nagy kiterjedésű, súlyos károkat okozó erdőtüzek társadalmi, gazdasági és ökológiai hatásainak mérsékléséhez, mint amelyek 2003-ban illetve 2005-ben fordultak elő Portugáliában, Spanyolországban és Franciaországban.
A program tudományos és műszaki megoldásokat kínál arra vonatkozóan, hogyan tudjunk „együtt élni” a tűzzel. A program készítésekor a három meghatározó terület, a kutatás, a fejlesztés és a kommunikáció azonos jelentőséget hordoz. A Fire Paradox konzorcium 12 különböző országból, 32 partnerből áll, elsősorban azonban a tüzek által leginkább érintett mediterrán országokra összpontosít. Spanyolország, Franciaország, Görögország, Olaszország, Portugália, Szlovénia mellett Tunézia és Marokkó is érintett. A program részvevői között jelen vannak a nemzetközi civil szervezetek, így hatása mind az észak-európai, mind a fejlődő országokban is érezhető lehet. Jelen van az EFI (Európai Erdészeti Intézet), a GFMC (Globális Tűzfigyelő Központ), a Mediterrán Egyetem Avicenna Tudásközpont és a CIEHAM (Felsőfokú Mediterrán Mezőgazdasági Tanulmányok Nemzetközi Központja).
Február 9-én jelentős nemzetközi konferencia színhelye lesz a budapesti Erdészeti Információs Központ. >>>
|