Greenfo - Hírek
Velo-city Konferenciát rendezne Budapest
[2008. dec. 6. 13:5]
Budapest város vezetése a Magyar Kerékpárosklubbal együttműködve ez év őszén benyújtotta pályázatát a 2011-es Velo-city Konferencia megszervezésére.
A Velo-city-ről dióhéjban

László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke pénteken újságírók előtt ismertette a tudnivalókat a rendezvényről és Budapest pályázatáról, melyet a Fővárosi Önkormányzat és a Kerékpárosklub nemrég nyújtott be pályázatot az Európai Kerékpárosok Szövetségéhez (European Cyclists' Federation, ECF).


László János és a kerékpárja

László János és a kerékpárja


 


A Velo-city-t, amely a világ legnagyobb kerékpáros konferenciája, 1980-ban rendezték meg először Brémában, azzal a céllal, hogy összegyűjtse azokat az embereket, akik részt vesznek a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésében, a fejlesztés irányvonalainak kidolgozásában, valamint a biciklizés népszerűsítésében. Később számos más városban - például Perthben (Ausztrália) és Montréalban (Kanada) - is volt ilyen konferencia. Ezek során kialakult egy nemzetközi párbeszéd, ezáltal a politikusok, mérnökök és a kerékpárosok maguk is hangot adhatnak véleményüknek, valamint az egyes városok képviselői megoszthatják tapasztalataikat egymással.
A konferencia neve egy szójátékon alapul: a kerékpár francia és a város angol nevéből jött létre, míg a velocity szó magyar jelentése sebesség.

László János elmondása szerint egy idő után a piaci szféra is felfedezte, hogy üzlet van a kerékpározásban, és érdemes megjelenni a rendezvényen. Így például a müncheni esemény fő támogatója a német vasúttársaság és egy német autógyár volt. A konferenciák a szponzorok és a regisztrációs díj nyomán önfenntartók, vagy nyereségesek szoktak lenni.

Az Európai Kerékpáros Szövetség két lépésben dönt a benyújtott pályázatokról. Az első forduló Budapesten lesz 2008. december 10-én.


Lesz-e Budapest Velo-város?

A Magyar Kerékpárosklub 2008 szeptemberében javasolta a főváros vezetésének, hogy pályázza meg a 2011-es Velo-city Konferencia megszervezésének jogát. A kezdeményezést a döntéshozók támogatták, október 30-ra pedig elkészült a pályázati anyag, a bringás érdekvédelmi klub és az önkormányzat több hetes közös munkájával.
A pályázat benyújtását a Fővárosi Közgyűlés egyhangúan támogatta és az egyes frakciók vezetői külön, a támogatói nyilatkozat aláírásával is megerősítették ezt.

A beadott pályázat mottója „DeVeloCities” (magyarul kb.: „kerékpáros közlekedés szempontjából fejlődő városok”), vagyis a konferencia célja elsősorban az olyan városok, régiók támogatása, ahol már megfogalmazódott az igény a kerékpáros infrastruktúra kialakítására, a biciklizés kultúrájának megteremtésére, amihez szakmai segítségre, a tapasztalatok közös hasznosítására van szükség.

A pályázat megírói szerint Budapest több okból is jó házigazdája lenne a rendezvények. Egyrészt maga a város is szép, továbbá a helyszínül választott Millenáris park megtartott egy régi értéket, és újat hozott létre belőle, tehát kapcsolódik a kerékpározás, mint fenntartható közlekedés elgondolásához. A budapesti Critical Mass is nagy érték: szinte egyedülálló, hogy ennyi embert meg lehet mozgatni ezeken a kerékpáros demonstrációkon. A felvonulások bővülésével párhuzamosan kialakult egy civil érdekérvényesítő, szakmai mozgalom, amely jól mutatja, hogy hogyan lehet civilként sok önkormányzat együttműködő partnerévé válni. Budapesten – a korántsem ideális feltételek ellenére – évente duplázódik a kerékpáros közlekedők száma. A Kerékpárosklub reményei szerint a város keékpáros-baráttá fog válni a közeljövőben – számos fontos fejlesztésről folynak már a tárgyalások.


Bringaemelés a Moszkva téren

Bringaemelés a Moszkva téren


 


A pályázati anyagban szerepel az is, hogy a főváros milyen fejlesztéseket tervez megvalósítani a konferencia időpontjára. Ezek az alábbiak:
-Kiskörút újjáépítésekor kerékpársáv létesítése, ehhez hasonlóan a többi fő közlekedési útvonal mentén is kerékpársávok kialakítása a cél
- a Margit hídon a kétoldali kerékpáros átkelés lehetőségének megteremtése
- számos kerületben megindult a kerékpártámaszok telepítése
- a tömegközlekedési átszálló pontoknál megkezdődik a B+R jellegű tárolók létesítése
- folyamatban van az egyirányú utcák megnyitása kétirányú kerékpáros forgalom számára, valamint közös busz-kerékpársávok létesítése
- elindult az automata kerékpár kölcsönző rendszer megvalósításának vizsgálata.


A Velo-city megrendezésének jelentősége

Az a város, amelyben ezt a konferenciát megrendezik, nemcsak nemzetközi hírnevet szerez magának a kerékpáros életben, hanem magára vonja a gazdasági élet szereplőinek figyelmét, továbbá turisztikai szempontból is jelentős hatása van a rendezvénynek. „Azt látjuk, hogy az alatt a 2-3 év alatt, ami a benyújtás és a megrendezés között telik el, hihetetlen munka szokott folyni a rendező város életében” a bringázás terén – mondta a Kerékpárosklub elnöke.

Mindezek mellett Budapest kezdeményezővé válik új irányvonalak kialakításában a közlekedést illetően, ösztönzi a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések megvitatását, felhívja a figyelmet a fenntartható fejlődés megoldásaira.
Forrás:
Szöveg és fotó: Bajomi Bálint, greenfo.hu