A tervek szerint az ügyfeleket napi charterjáratokkal szállítanák külföldről. A helyiek erősen megosztottak: ki a nyugodt, csendes tájat félti, ki viszont a létesülő munkahelyeknek örül. A település mindenesetre örülne a hatalmas adóbevételnek - a lehetséges hátrányokról csak a konkrét tervek ismeretében lehet majd beszélni. A Velencei tó nagyon sérülékeny - ezért védett, a beruházás nagyban veszélyeztetheti. Jelenleg egy nemzetközi jelentőségű madárrezervátum, a magyar evezőssport fellegvára, nemzeti kegyhely, a békére, nyugalomra vágyó kiköltözők sokasága található a tó környékén. A település eddig is jelentős bevételhez jutott, az ott lakók sem mondhatók szegénynek.
A Gaja Egyesület tavaly december közepén értesült a Velencei tó partjára tervezett nagyszabású projektről.
Bár a Magyar Nemzet november 28-iki cikke főként a 71 hektáros terület megszerzésének módjával foglalkozott, várható volt, hogy környezetvédelmi problémák is felmerülnek a helyszínválasztással kapcsolatban. Arról, hogy pontosan mit is terveznek a tó partjára, kevés és zavaros információk keringtek. Beszéltek szállodáról, kaszinóról, Disneylandről is. Mára világossá vált, hogy Európa legnagyobb szórakoztató és pihenő központjának létrehozását tervezik. A beruházó ide egy 3000 szobás, 6 csillagos szállodát, egy amerikai színvonalú kaszinót, egy 18 lyukas golfpályát, aqua parkot álmodott meg, mindezt magyar és arab, illetve más nációk történelmi stílusában. Kings City tanulmányterv (1,3 MB pdf)
A beruházást sokan ellenzik, köztük Sukoró község lakosságának többsége, a megyei közgyűlés elnöke, alelnöke, több neves sportoló, többek között a Magyar Olimpiai Bizottság igazgatója Kovács Tamás és Fa Nándor vitorlázó. A kiszemelt terület a velencei-tavi evezőspálya fölött található, így a sportolók tartanak a szórakoztató központ káros hatásaitól. A projekt ellen tiltakozik több civil szervezet, köztük a Levegő Munkacsoport, a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Gaja Környezetvédő Egyesület, melyek ügyfélként bejelentkeztek az illetékes környezetvédelmi hatósághoz, így az eljárást nyomon kísérik. Varga Gábor, a Gaja Egyesület elnöke szerint a tájképi romboláson túl a tó vízminőségét és élővilágát érinti leginkább a beruházás kedvezőtlen hatása. Csak a tó területe áll ex lege természetvédelmi oltalom alatt, illetve a nyugati része Natura 2000 terület.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatása szerint a szóban forgó terület közvetlenül határos a Velencei-tavon és környékén található madárrezervátum tervezett bővítésének területével, illetve a magával a tóval. Ezért itt építési terület csak jogszabályban meghatározott kivételes esetekben jelölhető ki. A projekt létrehozásához szükség lesz egy környezetvédelmi hatástanulmány és egy Natura 2000 hatásbecslés elkészítésére, de a Gaja Egyesület szerint félő, hogy ez nem lesz független, objektív, mivel a tanulmányt az építtető rendeli és fizeti. Ahogy ez lenni szokott, a helyi, sukorói polgármester, Molnár Gábor a beruházás mellett foglalt állást, aki a falu nagy kitörési lehetőségét látja a megvalósulásban. A tervezett szórakoztató és szálloda komplexum nagy adóbevételt és sok munkahelyet teremthet. A beruházás valószínűleg politikai hátszéllel is rendelkezik, így a terület és a tó sorsa továbbra is kétséges – áll az egyesület közleményében.
A Gaja Egyesület hatékonyabb munkáját a Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózatnak Norvég Civil Társadalmi Alap által finanszírozott támogatása segíti. Az alapot az Ökotárs Alapítvány és partnerei támogatják.
Kelemen Tas, Lányi András és Szigeth Szilvia
A jövő nemzedékek országgyűlési biztosához fordultak a helybeliek a Velencei-tó északi partjára tervezett óriás beruházás miatt. A tóparton élő tiltakozókat képviselő Szigeth Szilvia, az Élőlánc Magyarországért nevű civil szervezet csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján tájidegennek és elfogadhatatlannak nevezte a külföldi befektetőcsoport által felépíteni kívánt 3.500 vendég befogadására alkalmas szálloda és szórakoztató komplexumot. Hallgassa meg a sajtótájékoztatón készült összeállítást, mely az MR1 Zöldövezet c. műsorában hangzott el 2009 03 20-án 15.45-től.
Fülöp Sándor ombudsmanhoz írt levelükből felolvasva hangsúlyozta: az Európa legnagyobb üdülőjének szánt, King City nevű beruházás komoly kockázatot jelent a tó vízminőségére, sérti a hely természeti és történelmi értékeit, megváltoztatja a táj karakterét, és a "víz felöl elfalazza az egyedülálló szépségű Velencei-hegység látványát". Szigeth Szilvia továbbá kétségbe vonta a beruházás mellett érvelők azon állítását, hogy annak munkahelyteremtő és adóbevételnövelő hatása ellensúlyozná a "pénzben nem mérhető károkat". Hozzátette: tiltakozásuk ellenére fontosnak tartják a környék "tájba és természetbe illő, megfontolt és jól előkészített fejlesztését".
Lányi András, az Élőlánc Magyarországért szervezet elnökségi tagja aláhúzta: a Velencei-tó környéke az ország utolsó érintetlen "pannon tája", amely kiválóan alkalmas a falusi- és az ökoturizmusra. Az összesen 70 hektárra tervezett épület együttes azonban megfosztaná a helyieket ettől a gazdasági lehetőségtől - fűzte hozzá.
Korábbi sajtóértesülések szerint az amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport március végén áll a nyilvánosság elé az építkezés részleteivel. A kiszivárgott hírek szerint a hetvenhektáros területen szállodák és éttermek épülnének, valamint élményfürdő, golfpálya, fedett sípálya, kaszinó, továbbá egy szórakoztató-központ is helyet kapna.(MTI) |