A hajó a múlt héten még fogadott látogatókat, ám azóta, hogy a szervezet aktivistái nem egyszer borsot törtek a konferenciát biztosítók orra alá, némiképpen megváltoztak a dolgok. Legutóbb éppen csütörtökön este volt két akciója a szervezetnek, melyek közül az egyik nyilvánvalóan csak a rendőrök figyelmének elaltatásául szolgált. Ezt az akciót követően két önkéntes inkognitóban csatlakozott a királynő fogadására indulókhoz, majd be is jutott az épületbe. A Greenpeace aktivistái tegnap reggel ismét hallattak magukról. Terveik szerint a konferencia központba tartó Barack Obama útvonalát keresztezték volna, de - nem meglepő módon - már kilométerekkel a cél előtt lekapcsolták őket.
Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy az aktivisták telefonjait lehallgatják, email üzeneteiket figyelik a rendőrök – állítja a szervezet egyik munkatársa -, ezért a hajó többet nem látogatható. Az csak tovább árnyalja a képet, hogy egyik nap a dán titkosszolgálat emberei megjelentek az Arctic Sunrise fedélzetén. A greenfo.hu munkatársát azért mégis felengedték a hajóra.
Arctic Sunrise - kapitányi híd
Az Arctic Sunrise-t Hollandiában jegyezték be, és holland lobogó alatt hajózik, ám története során sokat tapasztalt már. Ironikus, hogy még mielőtt a Greenpeace-hez került, az Arctic Sunrise-t fókavadászatra használták, sőt, maga a szervezet is szembe került vele, amikor az a francia kormány megbízásából felszereléseket szállított egy antarktiszi kifutópálya építéséhez. A probléma azonban az volt, hogy a kifutót egy pingvinek lakta területen kívánták felépíteni.
A hajó legutóbbi, északi sarkvidéki területeket érintő útján a sarki jég olvadásának sebességét vizsgálta, és adatokat gyűjtött, melyekre alapozott következtetéseit a szervezet rövidesen publikálja. Az azonban már ma is bizonyosan kijelenthető, hogy a sarki jég olvadásának üteme meghaladja a várakozásokat, s ezt támasztják alá más szervezetek által a közel múltban végzett kutatások is. |