Barátunk a termelő – a közösség által támogatott mezőgazdaság

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2012. február 02. - 2012. február 05.

Helyszín: országos programok

Tisztelettel meghívjuk a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi, a közösség által támogatott mezőgazdaság rendszerét népszerűsítő projektjének programjaira!

Nyolc nemzetközi civil szervezet működik együtt egy „Grundtvig” pályázat keretében, hogy minél szélesebb körben megismertessék azokat a közösségi kezdeményezéseket, amelyek egy-egy termelő és egy-egy vásárlói csoport közvetlen és állandó kapcsolatán alapulnak. A fogyasztók szerződésben is kötelezik magukat a gazdaság termékeinek megvásárlására, a közös kockázatvállalásra és bizonyos esetekben az aktív részvételre. A termelő pedig ugyanebben a szerződésben vállalja, hogy heti rendszerességgel látja el termékeivel a fogyasztókat, valamint hogy biztosítja a gazdaság teljes átláthatóságát.

2012 februárjában olyan gazdálkodókat és fogyasztókat látunk vendégül Angliából, Franciaországból és Németországból, ahol már jól működik ez a rendszer.

A programok:

EGYÜTT A TERMELŐVEL: a közösség által támogatott mezőgazdaság testközelből
2012. február 2. (csütörtök), 16.00-19.00
Francia Intézet (1011. Budapest Fő u. 17.), Amfiteátrum, 1. emelet
A programról bővebben >>>

Látogatás a Háromkaptár biokertben – könnyű ebéddel
2012. február 4. (szombat), 10.00-16.00
2021 Tahitótfalu, Tamási Áron út (megközelítés:http://haromkaptar.hu/biokert/index.php?option=com_content&view=article&id=8)
Találkozó: 10.00-kor a Biokertben.
Meglátogatjuk az egyik első olyan hazai gazdaságot, ami a közösség által támogatott mezőgazdálkodás elvei szerint működik. A nap során bemutatkoznak a meghívott vendégek Angliából, Franciaországból és Németországból, és beszélgetünk a magyar gazdákkal is. A tolmácsolás biztosított lesz. A program után a biokert terményeiből készült könnyű ebéddel várjuk!
A Háromkaptár biokert dobozrendszeréről az alábbi cikkben írtunk: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/akar-kindertojas-zoldsegkozosseg-pilisben

BARÁTUNK A TERMELŐ: a közösség által támogatott mezőgazdaság
2012. február 5. (vasárnap), 15.00-17.00
Waldorf Általános Iskola és Gimnázium (6725. Szeged, Kolozsvári tér 1-2.)

A programról bővebben: http://tudatosvasarlo.hu/esemeny/baratunk-termelo-kozosseg-altal-tamogatott-mezogazdasag-magyar-peldakkal

Részvételi szándékát , kérjük, február 2-ig jelezze az alábbi e-mail címen:

Lőrincz Zsuzsanna
zsuzsa@tve.hu
+36 20 4545 411

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás