A rovat kizárólagos támogatója

A felújított Tapolcai-tavasbarlang ünnepélyes megnyitója

Dátum: 2012. március 30.

Helyszín: Tapolca, Kisfaludy u. 3.

A fokozottan védett Tapolcai-tavasbarlang természetvédelmi rekonstrukciója a tervezett határidőre befejeződött. Az uniós KEOP támogatásból finanszírozott, csaknem 70 millió forintos beruházás keretében felszámoltuk a kőzetstabilitási problémákat, több helyen tágasabb lett a csónakázó körjárat útvonala, és megtörtént a világítási rendszer teljes cseréje is.

Utóbbi során olyan korszerű LED lámpatesteket szereltünk be, amelyek nem csupán a korábbinál 70–80%-kal kevesebbet fogyasztanak, ráadásul a nem kívánatos ún. lámpaflóra megtelepedését lassítják, de a világítás is sokkal látványosabb lett.

Tisztelettel meghívjuk Önt a tavasbarlang ünnepélyes átadására!
Vendégeinket Puskás Zoltán, a BfNPI igazgatója köszönti, majd dr. Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára és Császár László, Tapolca Város polgármestere mond ünnepi beszédet.
A rövid rendezvényt követően természetesen várjuk Önt a megújult Tapolcai-tavasbarlang megtekintésére is!
Helyszín: a tavasbarlang fogadóépülete, 8300 Tapolca, Kisfaludy u. 3.
Időpont: 2012. március 30. (péntek), 10:00 óra

A névadó kisváros utcái és házai alatt rejtőző Tapolcai-tavasbarlangot 1903-ban, kútásás közben fedezték fel, kilenc évvel később pedig – a Magyarországon először itt alkalmazott barlangi elektromos világítás fénye mellett – már a nagyközönség is megtekinthette földtani örökségünk e kincsét. A 14 millió éves, sekélytengeri környezetben képződött mészkőben kialakult járatrendszert különleges kialakulása
és gazdag formakincse miatt már 1942-ben (!) védetté, majd országos jelentőségére tekintettel 1982-ben fokozottan védetté nyilvánították. A közelben folytatott bauxitbányászat vízkiemelése következtében a barlang karsztvízének szintje is lecsökkent, így több mint egy évtizedre a csónakázást le kellett állítani. A vízemelés beszüntetését követően szerencsére hamar visszatért a barlangba a víz, így 1998-tól már ismét
nem csupán sétálni lehet a barlangban.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) nem csupán a tavasbarlang vagyonkezelője és turisztikai hasznosítója, de a természetvédelmi kezelési feladatokat is ellátja. Mivel a járatok mennyezetének kőzetanyaga helyenként instabillá vált, illetve az elavult világítási rendszer következtében a lámpatestek környékén az ún. lámpaflóra (a szikla felületén kialakult algabevonat) is megjelent, a BfNPI uniós pályázatot adott be. Az Élettelen természetvédelmi értékek védelme a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén megnevezésű pályázat számos egyéb barlang természetvédelmi célú kiépítését és lezárását, a Káli-medence kőtengereinek kitisztítását valamint egy felhagyott (egyben földtani értéket is rejtő) balatonhenyei kőfejtő tájrendezését tűzte ki céljául. Igazgatóságunk a Környezet és Energia Operatív program keretében összesen több mint 128 millió forint, 100%-os támogatottságú forrást nyert el a megvalósítási munkákra, amelyből – csaknem 70 millió forint értékben – a Tapolcai-tavasbarlang régóta esedékes természetvédelmi célú rekonstrukcióját is meg tudtuk valósítani. Nem túlzás azt állítani, hogy a magyar állami természetvédelem számára még soha nem álltak ilyen nagyságrendű összegek a földtani természetvédelmi beavatkozásokra, kezelésekre!

A tavasbarlangban 2011. év őszén megkezdődött kivitelezési munkálatok határidőre elkészültek, így 2012. március 15-től újra látogatható ez az egyedülálló természeti értékünk. A beruházás keretében sikeresen felszámoltuk a kőzetstabilitási problémákat, a korábbi depóniák felszámolása és a felhalmozott törmelék helyenkénti eltávolítása révén újabb természetes kőzetfelszínek, gyönyörű karsztos oldási
formák váltak láthatóvá, és ezzel ráadásul több helyen tágasabb is lett a csónakázó körjárat útvonala. Az új világítási rendszer létesítése során olyan korszerű, professzionális LED lámpatesteket szereltünk be, amelyek nem csupán a korábbinál 70–80%-kal kevesebbet fogyasztanak, ráadásul az említett lámpaflóra megtelepedését lassítják, de ezeknek köszönhetően a világítás is sokkal látványosabb lett.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás