A rovat kizárólagos támogatója

XXIII. Magyar Innovációs Nagydíj átadása

Dátum: 2015. március 26.

Helyszín: Országház Felsőházi Terme

Ezúton tisztelettel meghívjuk a magyar sajtó (írott, elektronikus, rádió, televízió) képviselőit a XXIII. Magyar Innovációs Nagydíj ünnepélyes átadására, 2015. március 26-án 11:00 órára, az Országház Felsőházi Termébe.

A Magyar Innovációs Szövetség által alapított, a Magyar Innovációs Alapítvány által meghirdetett díjat az az intézmény, illetve vállalkozás kapja, amely az elmúlt évben a legnagyobb jelentőségű, nagy hasznot hozó innovációt valósította meg.

A 2014. évi Innovációs Nagydíjat az Országgyűlés elnöke, Kövér László adja át.

Az ünnepség keretében átadásra kerül
– a Nemzetgazdasági Minisztérium 2014. évi Ipari Innovációs Díja
– a Földművelésügyi Minisztérium 2014. évi Agrár Innovációs Díja
– a Földművelésügyi Minisztérium 2014. évi Környezetvédelmi Innovációs Díja
– a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2014. évi Innovációs Díja
– a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2014. évi Innovációs Díja
– a Magyar Innovációs Szövetség 2014. évi Startup Innovációs Díja,
melyet a felajánló szervezetek vezetői nyújtanak át, köztük Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter.

Az eseményen a köszöntő után, a zsűri munkájáról a Pálinkás József, NKFIH elnök, a bírálóbizottság elnöke tart tájékoztatást és ad át díjat.

A díjátadást parlamenti fogadás követi.

Amennyiben elfogadja meghívásunkat, a beléptetés biztosítása érdekében kérjük, hogy részvételi szándékát és személyazonosításra alkalmas okmányának számát, legkésőbb március 23-én, 9 óráig szíveskedjék jelezni (e-mail: innovacio@innovacio.hu; tel: 1/430-3330).

A szigorú biztonsági szabályok miatt célszerű 9:30 órától megjelenni a déli vagy északi ellenőrző-áteresztő pontnál, a meghívót és a személyazonosításra alkalmas okmányt bemutatva.

Csak azok léphetnek be a sajtó részéről, akik a leadott sajtólistán szerepelnek és a sajtómeghívót fel tudják mutatni!

Bővebb információ: Garay Tóth János, kommunikációs igazgató, tel.: 30/900-4850, e-mail: garaytoth@t-online.hu

Tisztelettel
Magyar Innovációs Szövetség
Magyar Innovációs Alapítvány

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás