Az ülések napirendjét és igény esetén az anyagokat mindig igyekeztünk valamilyen módon (levelezőlistán, honlapon keresztül) elérhetővé tenni a mozgalom területfejlesztés iránt érdeklődő tagjai számára véleményezés céljából, és nem volt olyan ülés, amelynek valamely anyagához ne lett volna érdemi hozzászólásunk. Ezek a hozzászólások vagy beépültek az OTCEF közös véleményébe, levelébe, vagy önállóan mint zöld delegáltak, de az OTCEF támogatását élvezve írtuk meg a Tanács elnökének. A Tanács ülésein szóban is hangot adtunk a zöld, illetve civil álláspontoknak.
Néhány képviselt ügy: a megfelelő társadalmi vita szükségessége, a tárgyalt fejlesztéspolitikai dokumentumok köre és tartalma, decentralizáció a tervezésben és az intézményrendszerben, civil kezdeményezések finanszírozása területfejlesztési célelőirányzatokból stb. A Tanács egyébként a kitűzött féléves munkaterveitől rendszeresen jelentősen eltért, ami a tárgyalt előterjesztések tematikáját illeti, így pl. az erdei iskolák ügye lekerült a napirendről.
A civil javaslatokra kapott válaszaink vegyesek voltak: az „elkenéstől” az érdemi válaszig, illetve többször a Tanács a kiegészítésekkel fogadta el a napirendi pontokat. A probléma általában a döntések foganatosításával volt, pl. hiába fogadták el a Lisszaboni Akcióprogram őszi napirendre tűzését, azt a mai napig nem tárgyalta a tanács.
Ami az OTCEF üléseket illeti, a bejelentkezett 40-50 szervezetből 10-15 képviselteti magát rendszeresen, ezen belül 3-4 a környezet- és természetvédő. Általában az OTT ülések napirendjére vonatkozó közös civil álláspont egyeztetésével telnek az ülések, így elégséges a delegáltak részvétele, de volt alkalom, amikor Szaló Péter (NFH elnök) az ülésen részt vevő 8 embert személyesen tájékoztatta az OFK állásáról. A jövőben szeretnénk, hogy az egyes napirendeket előterjesztői rendszeresen előzetes tájékoztatást, konzultációt tartsanak az OTCEF ülésein. Amennyiben ezt sikerül elérnünk, kérjük az OTCEF tagok nagyobb aktivitását.
Dönsz Teodóra (MTvSz), Kovács Bence (FÖK) |