 |
A Környezetvédelmi Újságírók Társasága tevékenységét támogathatja az SZJA 1 százalékával. Adószámunk: 18085882-1-43. Közhasznú egyesületünk bevételeit honlapunk naprakész üzemeltetésére fordítjuk.
|
|
|
|
 |
|
| Kollwentz Ödön: mindig is optimista voltam |
| [2008. jan. 18. 17:54] |
|
| Kollwentz Ödön példátlanul hosszú, és igen színes életet tudhat magáénak, amelyben mindig is kiemelt szerepet kaptak az erdő fái. Az erdőmérnökkel 95. születésnapja alkalmából beszélgettünk. |
| |
Mi indította el az erdész pályán?
Középiskolás koromban feltámadt bennem az erdő szeretete. Szerettem az erdőben sétálni, szerettem a hangulatát, azt a fajta meghittséget, amelyet csak itt érezhet az ember. Volt, hogy még az óráimról is hiányoztam emiatt – azt hiszem, ez bocsánatos bűnnek számít.
Mi volt az első komoly munka, amely az erdészethez kapcsolódik?
1930-ban érettségiztem, 1935-ben végeztem az iskolámban. Valamivel korábban a Magyar Kormány – az 1923/19 törvényben – elrendelte az Alföld fásítását; ebben a programban már én is részt vettem, ezzel a munkával kezdődött a pályafutásom.Akkoriban az erdészet fiatal mérnököket vett fel, akik ezt a feladatot gyakorlatilag „napszámban” végezték, vagyis nem fix bérért dolgoztak. A munkát néhány évre visszavetette ugyan a gazdasági világválság, de alapvetően minden jól haladt. Az volt a feladatunk, hogy felmérjük az alföldi falvak erdősítettségét – térképre vezettük a már meglévő fasorokat, bejelöltük a beültethető területeket – és, hogy kapcsolatba lépjünk a földek tulajdonosaival, ha fásításra került a sor. Amikor a Felvidék magyarlakta részét visszacsatolták, az állami földmérők – akik nagyon szerették az erdőmérnököket, hiszen jól képzett emberek voltak – „átcsábítottak” minket, ekkor lettem Magyar Királyi segédmérnök.
Úgy tudjuk, az erdészetnél nagyon sok foglalatosságba belekóstolt.
Így igaz, voltam például az erdei vasút igazgatója, erdőmérnök, erdőgondnok is.
Mi a feladata az erdőgondnoknak?
Mi úgy mondtuk, hogy azért hívják erdőgondnoknak, mert az erdő minden gondja az ő vállán nyugszik... Amikor 1938-ban visszacsatolták Kárpátalját, ismét az erdészethez kerültem, erdőgondnokként, ekkor a fakitermelés, az erdősítés, a szállítmányozás is az én felügyeletem alá tartozott. A faanyag szállítmányozásával kapcsolatban érdekes tapasztalatokra tettem szert: amikor a hegyről kellett kitermelnünk a fákat, hosszú, 8 km-es csúszdát építettünk, amelyen gyakorlatilag lecsúsztattuk a hatalmas rönköket, mert a vízen egyszerűbb volt szállítani őket.
Hogyan élte meg Ön a háborút?
Kárpátalján megnősültem, nem sokkal később pedig kitört a háború, és evakuáltak minket. Gyakorlatilag mindenünket hátra kellett hagynunk: csomagot nem nagyon tudtunk hozni, és bár az erdészet megígérte, hogy a bútorainkat utánunk szállíttatja, de közben lebombázták a vasúthálózatot, így aztán mindenünk odalett. Mikor visszaértem, behívtak katonának, harcoltam is, és hadifogoly lettem; először az amerikaiak, később pedig a franciák táboraiban raboskodtam. Nagyon rosszak voltak a körülmények; épp nemrég találtam meg azt a papírt, amin a tábori orvos a kórházba utalt „erősítésre”, mert bizony a körülmények miatt annyira lefogytunk. Később Pécsre kerültem, ahol jelentkeztem az erdészethez. Nagyon hosszú időt töltöttem itt, egészen 1972-ig voltam a Mecseki Erdészeti Zrt. jogelődjénél. Erdőművelési osztályvezető is voltam, ami gyakorlatilag annyit jelentett, hogy a baranyai erdők nevelésére „fordítottam gondot” – felelősségteljes feladat, úgy hiszem, jól végeztük, elég, ha manapság körbepillantunk.
Önnek jogi diplomája is van, igaz?
Így igaz, a jogi diplomát még földmérőként kezdtem, és 43-ban fejeztem be a tanulmányaimat. Már eredetileg is az volt a tervem, hogy majd a Minisztériumban fogok dolgozni – előtte azonban meg akartam szerezni a megfelelő gyakorlatot. Úgy vélem, a gyakorlat hiánya olyan probléma, amely még ma is nagyon élő: túl sok az elméleti szakember, de a tapasztalat kevés. A jogot a jogszabályok ismerete miatt végeztem el.
Úgy tudom, tanított is.
Igen, 1949-ben kerültem az Esztergomi Erdészeti Gimnáziumhoz, 3 hónap múlva pedig kineveztek igazgatónak. 50 végéig voltam a városban, de aztán azt mondták, nem lehetek tovább igazgató...
A politikai nézetei miatt?
Sajnos igen. Nem taníthattam fejlődésben lévő fiatalokat – ahogy akkoriban mondták –, mert nekik még nem volt kialakult értékrendjük; talán féltek attól, hogy a nem megfelelő gondolkodásom befolyásolhatja őket. Így a Debreceni Erdészeti Technikumba kerültem, ám ott is csak igazgatóhelyettes lehettem.
Meséljen nekünk tudományos eredményeiről, munkájáról.
1973-ban mentem nyugdíjba, egészen pontosan június 30-án, és július 1-jén már jött is az Erdészeti Tudományos Intézet felkérése, hogy dolgozzam náluk nyugdíj mellett. Boldogan igent mondtam; mintegy 15 évig dolgoztam ott. Egyetemi doktorátust és kandidátust szereztem; úgy éreztem, bizonyítanom kell, ha másnak nem, hát magamnak. Persze az anyagi helyzetemen a címekkel járó járadék is sokat segített, bevallom, de nem ez volt a fő ok. Úgy érzem, jó munkát végeztem, kollégáim is jó véleménnyel voltam rólam; Solymos Rezső, aki ma az MTA tagja, azóta is sokszor emleget. Rengeteget publikáltam az Erdészeti Lapokban, az Erdőgazdálkodás és Faiparban, valamint a Pécsi Műszaki Szemlében. Nagy megtiszteltetés volt, hogy az Országos Erdészeti Egyesület 1986-ban Elismerő Oklevéllel jutalmazott, 1993-ban pedig megkaptam a Bedő Albert-díjat, sőt, 2001-től az egyesület tiszteletbeli tagja is vagyok.
Bizonyosan mindenki ezt kérdezi Öntől: mi a titka? Ön 95 évesen is irigylésre méltóan fiatalos, ám egy kivételesen hosszú és eseménydús élet tapasztalataival és bölcsességével gazdagabb. Volt valami, ami „tartotta Önben a lelket”?
Mindig optimista voltam. Én mindenkinek azt mondom: a dolgok jó oldalát kell nézni! Nekem is kijárt az élettől jónéhány pofon. 1956-ban például, amikor a diákok és tanárok egy része Kanadába ment, nagyon sok megüresedett állást hirdettek meg. Megpályáztam az üzemtani tanszéket, és már majdnem minden együtt volt a sikerhez; engem tekintettek ideális jelöltnek. Aztán, ahogy mondani szokás, fentről jött az utasítás, hogy nem vehetnek fel. De én azt mondtam magamnak: sebaj! Ez most nem jött össze. Bőven kárpótolt engem az élet más területeken.
Számtalan elismerést, kitüntetést, díjat kapott. Melyikre a legbüszkébb?
A Bedő-díj, Debrecen város tiszteletbeli erdőmestere, Rubin Diploma 2005-ben, ezek mind nagyon szép dolgok. De a leginkább megható élmény mégis akkor esett meg velem, amikor az egykori diákjaim meghívtak az 50 éves találkozójukra. Ennyi év után emlékeztek, gondoltak rám! Erre vagyok a legbüszkébb. |
|
|
Forrás: www.allamerdo.hu |
|
|
|
|
|
|
|
|
