Hirdetés

Egy, a tengerben sodródó konténer ütött léket a hajótörzsön, és ezt követően süllyedt el hat napi hánykolódás után a múlt héten az észak-spanyolországi partok előtt a Prestige nevű tankhajó – közölte tegnapi számában a La Voz de Galicia című helyi újság a tartályhajó kapitányát idézve. A november 12-én elsüllyedt tankerből kiömlött olaj jelentős környezetszennyezést okozott. A hatóságok szerint 10 ezer, a környezetvédők szerint 20 ezer tonna mérgező anyag került a tengerbe, és négyszáz kilométer hosszan szennyezte be a galíciai partvidéket. A portugál hatóságok vasárnapi közlése szerint az óceán mélyére süllyedt hajóból még mindig szivárog az olaj. A lap beszámolója szerint a hajó görög kapitánya – aki előzetes letartóztatásban van – azt állította, hogy erős robajjal kísért ütközés történt a hajó jobb oldalán, a hajótesten lék keletkezett, amelyen keresztül víz áramlott be, és a tartályhajó 25 fokkal oldalára dőlt.
Emiatt tengervízzel fel kellett tölteni a baloldali tartályokat, hogy egyensúlyban tartsák a tankert, és megakadályozzák az olaj további kiömlését. A szerencsétlenül járt hajó parancsnokát azzal vádolják, hogy nem működött együtt a mentés folyamán a spanyol hatóságokkal, és közel navigálta vízi járművét a partokhoz. A kapitány azonban tagadja, hogy szembeszegült volna azzal az utasítással, amelynek értelmében távolodni kellett a parttól. Helikopterekről szombat délután sűrű, 1-4 méteres olajfoltokat mértek be a Vizcayai-öböl délnyugati csücske, a galíciai Estaca de Bares- és Ortegal-fokoknál. A mintegy húsz, gesztenye színű olajfoltot a szelek és a tengeráramlatok északkelet felé sodorják. A szennyezés Cedeira és Estaca de Bares sziklás partjait fenyegeti. A parton a helybéliek a hét végén is gőzerővel folytatták az olajszennyeződés eltakarítását. Eközben egy francia és egy holland hajó is elindult az olajjal szennyezett terület felé, hogy részt vegyen a tenger megtisztításában.
Az elkövetkező napokban újabb, speciálisan felszerelt egységek érkeznek a térségbe.
2002. november 25.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás