Hirdetés

Az egész évre tervezett egymilliárdnál jóval több fát ültettek a világon november végéig – jelentette az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP).

A szervezet Wangari Maathai Nobel-békedíjas kenyai környezetvédő kezdeményezésére hirdette meg a Plant for Planet (Palántát a planétának) elnevezésű faültető kampányt. A tervek szerint idén világszerte egymilliárd csemetét ültetnek.

Az akcióhoz csatlakozott kormányok, vállalatok és magánszemélyek jóvoltából azonban “ezt a célt nemhogy elértük, de jóval meg is haladtuk” – áll Achim Steiner, az UNEP igazgatójának közleményében. Csak Etiópiában 700 millió csemetét ültettek, Mexikóban 217 milliót, Törökországban pedig 150 milliót. A rangsor első tíz helyezettje együtt összesen 1,4 milliárd fát ültetett idén, és a 11. helyen álló Brazíliában is 16 millió csemetével gyarapodott az állomány. Mindez jól mutatja, hogy mi mindenre képes az emberiség a kor nagy kihívása, a klímaváltozás megfékezése érdekében – áll a közleményben.

Sokan kételkedtek a sikerben, amikor tavaly novemberben, Nairobiban meghirdették az akciót. Szűk egy év után, a környezetvédelmi miniszterek Indonéziában december 3-án kezdődő tíznapos nagy tanácskozása előtt egy héttel mégis “minden várakozást felülmúló eredményről számolhatunk be” – mondta Wangari Maathai, aki 2004-ben kapott Nobel-békedíjat az afrikai erdők védelmében a Zöld Öv elnevezésű mozgalom élén végzett munkájáért. “Most nem szabad megállnunk, tovább kell folytatnunk a munkát. Ünnepeljük ezt a szép eredményt is faültetéssel” – mondta a 67 éves asszony.

A Bali szigetén holnap kezdődő miniszteri konferencia alkalmából az indonéz kormány vállalta, hogy 79 millió csemetét ültetnek el az országban, Kína, Guatemala, és Spanyolország pedig várhatóan napokon belül nagyszabású erdőtelepítési programokat jelent be – áll az UNEP közleményében.

Kapcsolódó anyagok:

A természetvédők átfogó megállapodást várnak az ENSZ-klímacsúcstól

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás