A rovat kizárólagos támogatója

Ma adják át a felmondólevelet három nemzeti park – az aggteleki, a hortobágyi és az őrségi – igazgatójának – mondta Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára. Az LMP és a civilek ma délben csendes demonstrációra várják a természetvédelemért aggódókat.

A felmondóleveleket, amelyeket Illés Zoltán, a VM környezetügyért felelős államtitkárának a kezdeményezésére Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter írt alá, Rácz András adja majd át, Salamon Gábornak, az Aggteleki Nemzeti Park, Márkus Ferencnek, az Őrségi Nemzeti Park és Sándor Istvánnak, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatójának.

A 28 éve a nemzeti parkoknál dolgozó, az Aggteleki Nemzeti Parkot 13 éve vezető Salamon Gábort váratlanul érte az indoklás nélküli menesztés. Az MTI megkeresésére elmondta: szabadságot kért, de nem kapott, s amikor az elutasítás okáról telefonon érdeklődött, Illés Zoltán közölte vele, hogy fel fogják menteni, de nem indokolta a döntést. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatója havi nettó 300 ezer forintos munkabérért dolgozott 200 ember vezetőjeként és építve a nemzeti parkot. Elmondta: igazságtalannak tartja, hogy csak kéthavi végkielégítés járna neki, miután három éve olyan megbízást kapott, amelyben a köztisztviselői törvény alapján jár számára végkielégítés.
A nemzeti park éves árbevétele általában 350 millió forint körüli, az idén sokkal kevesebb lesz a turizmus visszaesése miatt. A park éves támogatása mintegy 200 millió forint. Ez azt jelenti – hívta fel a figyelmet Salamon Gábor -, hogy minden egyes költségvetési forintra 1 forint 10 fillért fizetnek be az államkasszába, szemben a többi nemzeti park átlagosan körülbelül 46 fillér befizetésével.

A természetvédelmi tevékenységéért többször is kitüntetett, feleségével három gyermeket nevelő szakember teljesen tanácstalan a történtek miatt. “Ami történt, az számomra egyértelmű üzenet, de az minden állami tisztviselő számára is”- mondta Salamon Gábor. Az MTI szerette volna megkérdezni a nemzeti parki igazgatók elbocsátásával kapcsolatban Illés Zoltánt, de titkárságán közölték, hogy az államtitkár három hétig szabadságon van.
A nemzeti park igazgatók esetében a vonatkozó jogszabály szerint a munkáltató a munkaviszonyt indoklás nélkül szünteti meg, a jogszabály tehát nem ad lehetőséget az indoklásra – mondta az MTI-nek Rácz András, a VM környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára. Tíz nemzeti parki igazgatóság van, ezek vezetői közül hármat váltanak le – tette hozzá. (MTI)


Eddig még csak a híradásokból értesült arról Sándor István, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatója, hogy Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár másik két igazgató kollégájával fel akarja menteni tisztségéből – írta a Hajdú-bihari Napló. Az államtitkárnak arra a mondatára, miszerint “a leváltott vezetők helyére nagy tapasztalattal rendelkező, régóta a környezet- és természetvédelem szakterületein dolgozó embereket fog kinevezni”, Sándor István elmondta: biológus diplomája megszerzése után 1990-ben a HNP-nél helyezkedett el, majd 9 évig a Hortobágyi Génmegőrző Kht.-nál dolgozott, ahonnan 2004-ben Aradi Csaba utódjaként tért vissza a nemzeti parkhoz.


Kedves Barátunk!

Vagyunk egy páran – akiknek attól függetlenül, hogy kormányzati-, akadémiai vagy civilszektorban dolgozunk, szakmai nézeteinknek civil aktivistaként, mozgalmárként, vagy épp ökopolitikai pártaktivistaként próbálunk érvényt szerezni – de azonosak vagyunk abban, hogy fontos nekünk a természetvédelem ügye és intézményrendszere. Vitatkozunk sok mindenben egymással is, értékelgetünk folyamatokat így, vagy úgy, de abban egyet értünk, hogy a természetvédelem intézményrendszerének stabilitása alapvető fontosságú kérdés a természetmegőrzés politikájában. A természetvédelem pedig a biológiai sokféleség védelmén keresztül közvetlenül az élet védelmét hivatott szolgálni – ami mindannyiunknak fontos.

A természetvédelem rendszerében zajló folyamatok egyre aggasztóbbnak tűnnek az elmúlt három hónapban. A zöld szervezetek forrásai hónapok óta leállítva sok-sok szervezet tevékenységét ellehetetlenítve, érthetetlen személyi elbocsátások, rémhírek a természetvédelmi őrszolgálat teljes átalakításáról.

2010. augusztus 4-én, szerdán, 11,40-12,30 között, Budapesten, a Fő u. 44-50. sz. előtt ezen okok miatt szimbolikus megmozdulást tartunk, amelynek aktualitását az adja, hogy az első három nemzeti park igazgató ezen a napon, ezen időpontban kapja meg elbocsátását.

A megmozdulás részben szolidaritásvállalás Sándor István HNPI, Márkus Ferenc ŐNPI és Salamon Gábor ANPI igazgatók mellett, mert elfogadhatatlannak tartjuk, hogy érdemi indoklás, bármelyien érv nélkül méltatlan körülmények között bocsássanak el nemzeti parki igazgatókat, részben pedig egy aggódást kifejező csendes demonstráció a természetvédelem intézményrendszeréért, a természetvédelmi őrszolgálatért- magáért a hazai természetvédelemért.

A megmozdulás civil kezdeményezés volt, de miután nem szeretnénk senkit becsapni, előre jelezzük, hogy a helyszínen a Lehet Más a Politika szóvivői tartanak sajtótájékoztatót, és maga az LMP is érdemben képviselteti magát. A fő cél azonban maga az ügy, és annak jelzés értéke a kormányzat felé, ezért kérünk mindenkit, hogy aki a megmozdulás céljaival és üzenetével egyet ért, az csatlakozzon hozzánk!

Mindenkit szeretettel várunk!

Csiba Katalin Gyöngyvér, Sallai R. Benedek szervezők, az LMP szóvivői

Kapcsolódó anyagok:

Tovább gyengül a természetvédelem?

Lefejezett nemzeti parkok

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás