A rovat kizárólagos támogatója

A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karának aulájában látható a Tükörben a világ vándorkiállítás. Mint már a korábbi helyszíneken megszokhattuk, ehhez a kiállításhoz mindig rangos kísérőrendezvények is kapcsolódnak, elősegítve a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos ismeretek elmélyítését.

A ’Jövőkereső’ konferencia október 20-án mintegy kétszáz fő részvételével zajlott. A széksorokban az egyetemisták mellett az idősebb korosztály is szép számmal képviseltette magát. Elsőként a kar dékánja, Bachmann Bálint köszöntötte a népes hallgatóságot. Hangsúlyozta, hogy a fenntarthatóság kérdése ma már nem kerülhető meg, bármilyen hivatást is választunk. Kiemelte, hogy napjaink aggasztó jelenségei még jobban ráirányítják a figyelmet arra, hogy cselekednünk kell, éppen közös jövőnk érdekében.
 
Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a konferencia védnöke képviseletében Gergely Erzsébet főosztályvezető-helyettes beszélt a környezetpolitika és a fenntarthatóság kapcsolatáról.

Vida Gábor akadémikus, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tagja, a "Jövőkereső – Jelentés a magyar társadalomnak" című előadásában először a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tevékenységét ismertette röviden, majd rátért a Jelentésre. Ez a kiadvány, mely tudósok összehangolt munkájával, statisztikai adatok széles körére támaszkodva készült, a jövő kihívásai felé szándékszik fordítani a lakosság és a döntéshozók figyelmét. Nem elégszik meg a felszín bemutatásával, az okok feltárására törekszik. Belátáson alapuló szemléletváltást sugall. Vida professzor, kapcsolódva a kiállítás tematikájához, a szükséges tudás megszerzése mellett a választás szükségszerűségéről beszélt. Kutatási eredményekkel alátámasztva bizonyította, hogy a jólét, az anyagi javak birtoklása egyáltalán nem eredményezi a jól-létet, az egyén boldogságát. Az ökológiai lábnyom fogalmának jobb megértéséhez több ábrát is mutatott. Sürgette a különböző területeken dolgozó tudósok együttműködését, a holisztikus szemléletű problémalátást.
 

Vida Gábor előad

Vida Gábor előad

 Andrásfalvy Bertalan professzor emeritus az ember és a természet kapcsolatát elemezte a Kárpát medencében. Mária Terézia 1767-es úrbéri pátensével törvényesítette a földesurak erdő és legelő kisajátításait. Ez Európa egyik legtorzabb birtokszerkezetét eredményezte. Az akkor megkezdett vízrendezés, melynek hatására megnőtt a szántóterület, de megszűnt az artéri gazdálkodás, olyan károkat okozott az egész országnak, amelyeket csak úgy tudunk helyreállítani, ha visszaállítjuk a természettel együttműködő családi gazdálkodást. Az ember nem szükségszerűen pusztítja a természetet, együtt élni is tud vele, ha nem szakítjuk el mesterségesen tőle, azzal, hogy bekényszerítjük a városokba – mondta a professzor.

 

Andrásfalvy Bertalan a vidék jövőjéről beszél

Andrásfalvy Bertalan a vidék jövőjéről beszél

 Benda Judit gyógyszerész, egészség-tanácsadó az úgynevezett civilizációs táplálékok élettani hatásairól beszélt. Úgy tűnik, alaposan át kell gondolnunk az egészséges táplálkozásról alkotott eddigi ismereteinket. A fogszuvasodás, mely csak egyike az úgynevezett civilizációs betegségeknek, teljesen ismeretlen volt a természeti népeknél, a földön bárhol is vizsgálódtak a kutatók, mindaddig, míg el nem kezdtek „civilizált” ételeket fogyasztani. Ugyanez a helyzet a szív és érrendszeri betegségek vagy a cukorbetegség előfordulását vizsgálva is. Mindaddig nincsenek, míg meg nem érkezik a „civilizáció áldása”.
 

Benda Judit és a szupermarket

Benda Judit és a szupermarket

Kiss Tibor tudományos főmunkatárs "A fenntarthatóság mérnöki szemmel" című előadása a műszaki megoldások keresését helyezte a középpontba. Azt a reményt erősítve, hogy a technikai fejlődés meg fogja oldani azokat a globális gondokat, amelyeknek létében már senki sem kételkedik. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az önkorlátozás nem kerülhető meg.

Horváth Ágota fazekas, népi iparművész, gyakorlati példákat mutatott a fenntartható életmód megvalósítására. A Kézművesek Baranyai Egyesülete életben tartja az elődök mesterségeit, továbbadja a tudást a következő generációknak. Módot ad az alkotás örömének megtapasztalására már a legfiatalabbaknak is. A kisközösségek megtartó erejéről hallott elméleti előadások után jó volt hallani, hogy van ilyesmi, mégpedig megvalósítható, követhető példa, létező jó gyakorlat, ahogy mostanában divat nevezni. Manapság, mikor a családi kapcsolatok széthullásával van tele a sajtó, öröm volt a családban rejlő erőt látni.

Galambos Attila globális nevelő a megvalósítható jó gyakorlatról beszélt az oktatásban. Egy helyzetelemzést követően rátért a globális nevelés megvalósításának lehetőségeire a különböző korosztályoknál.

Galambos Attila
Galambos Attila

 A nap folyamán az aktív hallgatóság sok kérdést tett fel az előadóknak, melyeket ők lelkiismeretesen meg is válaszoltak. Minden előadó jelen volt a teljes napon, így egymás anyagához is kapcsolódni tudtak, ezt meg is tették, szép példáját mutatva a vágyott együttműködésnek.

"A bogotai remények" és "A közösség ereje" című filmek vetítése után estébe nyúló beszélgetéssel zárult a konferencia.
A kiállítás november 5-ig látogatható Pécsett, a Boszorkány utcában.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás